Fiúk ti meddig udvarolnátok egy olyan lánynak, aki tetszik nektek, kedves is veletek, de nem meri kimutatni az érzelmeit, sőt, az ellenkezőjét mutatja, mint amit érez?

Arról van szó, hogy beleszerettem egy 5(!) évvel fiatalabb srácba, aki túl jó pasi hozzám képest. Eleinte minden gyönyörűen indult: egyből megvolt a szikra, mitöbb rószaszín köd, boldogok voltunk kb. 2-3 alkalomig, amikor is észrevettem, hogy túlságosan jó pasi hozzám képest. Nem is értem, mit eszik rajtam, oké, nem éppen vagyok rossz nő, de az ilyen szintű pasiknak már kevésbé szoktam bejönni. Már az is megfordult a fejemben, hogy csak játszik velem, hogy kipróbálja, milyen egy idősebb nővel lenni. Gyönyörű, jó képű, sportos, izmos, kedves, segítőkész, gyönyörű fehér fogsora van és csoki bőre. MMA harcos és -edző. Ezen kívül jön-megy, nagyvilági életet él, népszerű, nagyon sokan szeretik és felnéznek rá, facebookon kb. 1200 ismerős, még sincs elszállva magától, hanem szerény (de közvetlen) ami még vonzóbbá teszi. Ráadásul nagyon-nagyon rendes! Bár jó nőnek tartanak, én mégsem vagyok ilyen és kicsit beszűkült életet is élek és nem vagyok amolyan "menő-manó", mint ő. Bármelyik lányt megkaphatná! (viszont másfél éve nincs komoly kapcsolata) Szóval amint ezek realizálódtak bennem, bepánikoltam, olyannyira, hogy elkezdtem kihátrálni a "kapcsolatunkból". Ő továbbra is jött, kedveskedett, segített mindenben, ölelgetett, azt mondta, nagyon szeret velem lenni és kereste a társaságomat stb. és szegény biztos nem értette, hogy miért lettem hirtelen zárkózott. Egyre inkább szégyellős lettem, mert olyan bénának érzem magam mellette! Ezért elkezdtem hárítani a találkozásokat :( jó én sem vagyok csúnya, viszont 5 évvel idősebb vagyok nála. Úgy gondolom, hogy hozzá egy nálam sokkal fiatalabb, szebb, nagy mellű, hosszú hajú playmate szintű lány illene, aki tele van önbizalommal és hasonló életet él, mint ő. Sajnos menthetetlenül beleszerettem, de mégis megfosztom magam tőle, mert annyira szerencsétlennek és bénának érzem magam, amikor vele vagyok. És emiatt a gátlásosság miatt már többször is bénáztam és beégtem. Úgy érzem, nem érem el az ő szintjét és nem tetszhetek neki! Nem hiszem el.. mint egy tinédzser! Az utolsó alkalmakkor volt, hogy egy szót se tudtam kibökni, annyira megvoltam feszülve, csak álltam ott, meg helyesltem és éreztem, hogy elsüllyedek szégyenemben. Teljesen lebénít a félelem. A helyzetet még nehezbíti a nyelv alapos ismeretének hiánya is, mivel ő osztrák állampolgár. Én viszont csak részben beszélem jól az osztrákot, ami azért is ciki, mert már egy ideje Ausztriában dolgozom, szinte itt is élek. Kb. a felét értem annak, amit mond és én folyton csak: "Tessék? Mondd máshogy légyszi! (vagy angolul)" És még van, hogy úgy se értem, ami baromi kellemtlen. (egyébként kellő önbizalommal ez áthidalható lenne) Persze tanulom a németet ezerrel, mert meg akarom érteni rendesen, amit mond és a munka miatt is. Ő megértő tipus, biztosan segítene, ha elmondanám, hogy mekkora akadály ez számomra, de azért szerintem magában olyan bénának tartana! Szóval ez megy egy ideje, majdnem 2 hónapja. Egyre kevesebbet próbálkozik, de azért még próbálkozik. Már 2 hete nem írtunk egymásnak (miattam) de tegnap beköszönt a melóhelyen, aminek iszonyatosan megörültem! De közben majdnem el is ájultam az idegességtől. Kedves volt és mosolygós, mint mindig, de én annyira féltem, hogy egy ürüggyel udvariasan lekoptattam :(

Egyszerre akarom őt, minden zsigeremmel, szinte csak rá tudok gondolni, másfelöl viszont nagyon félek tőle! Félek a beégésektől is, hogy milyen bénának fog tartani. Ez a kettősség lassan felőröl :(

De a kérdésem lényege az lenne, hogy szerintetek van-e még esélyem nála arra, hogy összeszedjem magam minden erőmmel és őszintén elmondjam neki, hogy hogyan érzek? Persze nem ennyire őszintén, mint ahogy itt leírtam nektek, de a lényege ugyanaz lenne, hogy tartok tőle, hogy ő túl jó hozzám én pedig túl idős vagyok ő hozzá és ezért vagyok zavarban, valamint a nyelvi akadályok is kellemtelenek a számomra. Hogy nagyon is vonzódom hozzá és vele akarok lenni, megismerni! Hogy nem arról van szó, hogy nem érdekel. Vagy már túl késő? A tegnapi eset után ma írtam neki egy sms-t, hogy bocsi és remélem, hogy azért hamarosan találkozunk, de erre már nem is válaszolt. Meg is értem, hiszen ő a szívét, lelkét beleadta heteken át, én meg.. És val. fogalma sincs hogy miért változtattam irányt, amikor olyan szépen indult minden. Fiúk, lányok segítsetek! Mit tegyek? Köszönöm előre is!