Szerintetek azok a nők akik belsőre rossz hapsival járnak, azok ehhez a típushoz vonzódnak, és belsőre jó férfivel nem is tudnának lenni; vagy csak pechesek hogy pont egy ilyenbe szerettek bele?

Sokszor hallani, olvasni, hogy a nők egy része a kedves férfiakat nem tekinti potenciálisnak. És ebben van valami, személyesen tapasztalom a barátnőmön keresztül.

A barátja képtelen a kompromisszumokra, folyton úgy viselkedik vele, hogy azt érezteti, sz@rik a fejére. Mégis szereti. Mindig szereti. Egy ideig voltak külön, akkor megismert egy rendes fiút, összejöttek. De mikor az exe rá írt, visszazöttyent hogy őt szereti. Pár hónapra rá elhagyta a barátját a szeretett exért. Mára már megint szakítottak. Mindkétszer a srác dobta ki, a barátnőmnek ilyen eszébe sem jutna. Szerinte lehetne olyan, mint amilyen jó az első 1-2 év volt. Nem tudom mi lesz a kapcsolatuk folytatása, de remélem hogy a kishapek ezúttal ragaszkodik a szakításhoz és nem ír neki, hogy tovább tudjon lépni a barátnőm.

A csávóra nem hatott semmi. Se higgadt érv, se megértő viselkedés, se hűvös elutasítás, se sírás.

Szerintem én nem tudnék egy ilyen kapcsolatban szerelmes lenni. Mindig is jótétlélek férfit kerestem, vagy legalábbis kedves, jó mentalitásút, aki nem kiabál, meg lehet vele minden problémát beszélni. Van barátom, ő ilyen. Akikkel előtte ismerkedtem, két pali, ők is ilyenek voltak. Jó emberek. Nekem ez fontos, gonosz, bunkó emberből egykettőre kiábrándulok. Ezek szerint ilyenek vagyunk, valaki a jó belsőre bukik, valaki túlteszi magát a rossz belsőn is? Vagy alapvetően a jó belső kell mindenkinek, csak néhány peches beleszeret egy rosszba?

(Mellékes, de sok férfi és nő keveri a jóindulatot, kedvességet, kompromisszum-készséget az unalmassal, papuccsal. Pedig az ilyen férfi is lehet férfias, izgalmas, "kemény".) És azt se keverjük ide, amikor egy férfi azt állítja, azért nincs senkije mert a nőknek a tajparasztok kellenek, és a rendes fiúk mint ő, hoppon maradnak.