Létezik, hogy egy nő az anyját keresse a párjában?

Látszik, hogy szépen akartál fogalmazni meg minden, de a leírásod egy össze-vissza zagyvaság.

"valószínűleg az ezen gyermekkori ellentétekből származó "trauma"" - nem említettél semmilyen gyermekkori traumát, a "gyermekkori ellentét" pedig értelmezhetetlen, nem létező kifejezés. Arra gondolsz, hogy anyád számodra elviselhetetlen tulajdonságokkal rendelkezik, és ez a gyermekkori "traumád"? Ha igen, és a párod ugyanezekkel rendelkezik, az "egyébként nem is lenne borzasztóan kellemetlen"? Már mitől nem lenne az? "de jelenleg egy rettentően nőies férfi a párom" - ennek meg mi köze a számodra elviselhetetlen, gyermekkori traumát okozó személyiségjegyekhez? Ne haragudj, de tényleg nehezen lehet ezt kibogozni... Tehát: ez a második olyan párkapcsolatod, amelyben tudatosult benned, hogy a párod hasonlít anyádra, és ez leginkább a hasonló negatív tulajdonságokban/személyiségjegyekben mutatkozik meg?

Persze, ahogyan általában a nők az apjukat, ugyanúgy az anyjukat is "kereshetik" a párjukban. Ha gyermekkorodban anyukád volt a domináns a családban, vagy ha egyedül nevelt, akkor majdhogynem természetesnek is mondható. De ugyanúgy, ahogy a lányok "apa-keresésén", a te "anya-kereséseden" (már ha tényleg az) is felül lehet kerekedni.

Hülye kérdésnek tűnhet, de: mit gondolsz, amit anno anyukádban nem, azt most a párodban el tudod viselni? Mennyire jellemzőek ezek a "személyiségjegyek"? Úgy értem máshol, baráti társaságban... stb. nem találkoztál velük? Nem lehet, hogy tök átlagos, az emberek nagy részére jellemző negatív személyiségjegyeknek tulajdonítasz túl nagy jelentőséget?

Te amúgy az életben is kihívásnak veszel minden apróságot? (Kérlek, ne válaszolj…)

Azt hittem, egyértelműen érzékelhető, de tévedtem, szóval: az első 2 (a kb. 15-ből!) mondatom nem virtuális farokméregetésre való felkérés volt, csupán előre lefektetett mentegetőzés arra az esetre, ha nem megfelelően értelmezem az amúgy össze-vissza írt, és nehezen értelmező leírásodat, amire a továbbiakban reflektáltam. (Na jó, minimális figyelemfelhívásként is funkcionált, mégpedig arra, hogy a kevesebb, néha több; hangzatos szavak helyett sokszor célszerűbb csupán a tények leírására szorítkozni, pl. ha nem csak egy embertől szeretnél választ kapni, mert a többi nem vette a fáradtságot, hogy kibogozza a mondandódat.)

Igazából még mindig nem tudom, hogy jól értelmeztem-e a leírásodat -> hasznos-e számodra a válaszom (vagy hogy egyáltalán válaszoltál-e legalább magadnak a feltett kérdéseimre)

Na de mindegy is, nem a „belédkötés” volt a célom, egy apróságot írnék még, aztán békén hagylak.

„a végcél viszont az lenne, hogy az azonos nemű szülővel, aki példaképként kellene, hogy szolgáljon, azonosulni tudjunk.” – Na igen, a nagykönyv szerinti esetekben valóban így kellene lennie, de a legtöbb családi kapcsolat nem olyan… nálad pedig – ha jól szűrtem le – különösen nem.

Figyi, az igazság az, hogy szerintem eléggé túlspilázod ezt a dolgot.

Én is tanultam pszichológiát, igaz, csak más szakirányhoz „kötelező rosszként”. Tudom, milyen az, amikor magába szippant, mert tényleg baromi érdekes, ha felfedezed, hogy a Te életedben „ez” és „az” és „amaz” hogyan mutatkozott meg. De ha ezt így folytatod, és mindenben a „nagyobb, mélyebb értelmet” keresed, akkor be fogsz kattanni. Nem véletlenül járnak a leendő pszichológusok, pszichiáterek is évekig terápiára, mielőtt elkezdhetnének praktizálni…

„Olyan, mintha én rossz úton indultam volna el, és…” – szerintem pedig most készülsz a rossz útra lépni… ahelyett, hogy analizálnád a helyzetet, szerintem „lépj szintet”, és tudatosan vedd kezedbe az életed irányítását! Ne az okokat, miérteket, mögöttes tartalmakat keresd, hanem (a konkrét probléma konkrét megfogalmazása után) a megoldást!