Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Ez lenne a valódi énje?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez lenne a valódi énje?

Figyelt kérdés
26 éves nő vagyok, két hónapig randiztam egy 29 éves férfivel, az elején minden szép volt, sőt túl szép, naponta többször is hívott, tervezett velem, hová megyünk majd kirándulni, stb. stb. Aztán másfél hónap után megváltozott, majd egyik napról a másikra bejelentette, hogy ez neki most nem megy, mert senki iránt nem tud úgy érezni, ahogy kell. Rájött, hogy túl sok volt neki a változás ( akkor költözött, új munkahely), ami rengeteg energiáját elveszi. Nincs más nő a képben, ezt biztosan tudom. Azt mondta, majd jelentkezik, ha rendbe tette magát, de ilyen hévvel ezt nem tudja folytatni. Ez volt két hete, nem jelentkezett azóta. Tegnap írtam neki, de lehurrogott, hogy mondta, hogymajd ír, többször is eszébe jutott ez az egész, ne sürgessem.Pedig nem sürgettem, mondtam, is, hogy nem ez volt a célom vele, csak érdeklődni szerettem volna, és jelezni, hogy még itt vagyok..erre azt írta, hogy szerinte ha valaki másfél hónap után nem akarja ugyanazt folytatni, amikor még a legnagyobb lelkesedésnek kellene lennie, akkor annak ne legyek ott,még ha maga ellen beszél is...aztán azt írta, hogy most nagyon kivan, majd ír, csak ne írjak, meg ne kérdezzek, mert csak azt érem el, hogy azért se ír. Nem értem, és rossz ez, mert ha ez az igazi énje,hogy egyik pillanatról a másikra így megváltozik az érzelme, az nem jó, vagy talán csak az is felszínes volt? Nem hiszem.Ahz is rosszul esik, hogy azt mondta,hogy úgy csinálok, mintha több évig együtt lettünk volna, pedig csak másfél hónapról van szó, nem is ért. Ez nagyon fáj, hiszen az elején ő mondta, hogy többet kapott tőlem, mint az elmúlt két évben bárkitől, illetve hogy nem azon múlik egy kapcsolat, mennyi ideje vagytok együtt. Vagy csak tényleg ennyire rossz passzban van, én meg pont ilyenkor jöttem az életébe. SEgítsetek, légyszi, mit kellene tennem, nagyon magam alatt vagyok. Tudom, egy nő ne alázkodjon meg, de nem akarom azt sem, hogy a méltóságom a boldogságom útjába álljon. Írni nem írok többet, az tuti, hiszen én már mindent megtettem,ennél többet maximum azt tudom,hogy várni.
2016. aug. 10. 22:56
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
felejtsd el
2016. aug. 10. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Még olvasni is rossz volt. Teljesen lehangolódtam. :) Felejtsd el, ne gondolkozz!
2016. aug. 10. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
0%

Túúúl hosszú.

Írd le 20 vagy kevesebb szóban.(Saitama idézet)

2016. aug. 10. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Pfff...

Ez a pasi már nem akar tőled semmit.

Maximum annyit remélhetsz, hogy talonban tart egy darabig, és ha nem talál egy ideig másik bulát, akkor megint elővesz a raktárból, és ha megunt, akkor visszadob.


Mivel azt írod, hogy nem akarsz megalázkodni, így töröld szépen mindenhonnan, a telefonszámától kezdve minden elérhetőségét, és tudatosítsd magadban, hogy szingli vagy.

Ennek megfelelően éld az életed, vagy pasizz tovább, és tegyél úgy, mintha ez a két hónapos kis kitérő nem is lett volna. Mindegy, mit hazudozott össze ez alatt, látod, hogy a fele se igaz.

2016. aug. 11. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Egyertelmuen csak jol at akar b#szni. Ne alazkodj meg! Eld az eleted, es torold ot mindenhonnan. Es massal boldog lehetsz :) kivanom h a megfelelo emberrel talalkozz.
2016. aug. 11. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

"az elején ő mondta, hogy többet kapott tőlem, mint az elmúlt két évben bárkitől, illetve hogy nem azon múlik egy kapcsolat, mennyi ideje vagytok együtt"


A mondat első fele kamu, tipikusan az a felszedő duma, amit bárkinek mondama, ugyanaz, mint a "te különleges vagy" stb. mert mindenki elhiszi magáról, így lesz könnyebben megvezethető. A mondat 2. fele meg szimplán baromság. Egy szóval jobb, ha elfelejted, nem érdekled komolyabban.

2016. aug. 11. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!