Mit tegyek? Elég bonyolult a helyzet.

Az egész még 12 éves korunkban kezdődött. Volt egy évfolyamtársam, egy utcabeli lány volt, aki 12-13 évesen bevallotta, hogy "halálosan belém szeretett" :) az volt a válaszom, hogy úgy szeretem mintha a kishúgom lenne. Mondanom se kell, összetörtem a pici szivét.. Lehet hülyén hangzik, meg vicces, de tényleg így volt. Perszehogy havernak tekintettem 12 évesen. De ő meg tényleg szerelmes volt belém. Aztán ahogy egyre idősebbek lettünk 15-16 évesen rengeteget veszekedtünk, de amúgy mindig kedveltük egymást.. Aztán úgy alakult, hogy egy baráti körbe kerültünk így szinte minden hétvégét együtt töltöttünk. Egyre jobban megismertük egymást, és benne újra fellángoltak a 12 évesen érzett érzései. Gyönyörű lány lett belőle, kedves volt, értelmes..17 évesen aztán egyszer megcsókoltam és valahogy kezdtem többet érezni iránta én is.. De aztán nem történt semmi, mert jött egy lány akivel összejöttem. Mindenre kapható lány volt. De az évek során megváltozott. Immár 6 éve vagyunk együtt. És ezalatt a sok év alatt, mindig az motoszkál a fejemben, hogy mi lett volna ha...

Ha találkozok a lánnyal, vagy beszélünk mindig olyan fura érzés van bennem. Nem tudom megmagyarázni, de mindig azon kezdek el gondolkozni hogy teljesen máshogy szeret a barátnőm, mint ahogy ő szeretett. És ez ha hiszitek ha nem rohadtul rémisztő.

Azóta persze volt pasija, de ha találkozunk mindig látom a szemében a sóvárgást, meg hogy még mindig zavarban van tőlem.

A barátnőmmel jó a kapcsolatom, de sose tombolt köztünk az a mindent elsöprő szerelem. Sose terveztük a jövőnket, csak voltunk, vagyunk. Persze szeretjük egymást, de tudom hogy egyikünk se esne mély depresszióba, ha véget érne a kapcsolatunk.

Úgy érzem, amit lehetett mindent el***tam.