Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tudunk ennél mélyebbre süllyedni? 25/N
Barátommal nagyon erős, karizmatikus személyiségek vagyunk(voltunk), 3 évug tartott a kapcsolatunk, nagyon sok marakodással, béküléssel tarkítva. Diplomásak vagyunk, azonos érdeklődési körűek, és azt hittem életünk végéig együtt leszünk. Aztán egyik nap bulizott, ivott, lefeküdt egy random másik lánnyal. Bosszúból én is lefeküdtem egy pasival, veszekedtünk, verekedtünk(karatéztam 7 évig, ő kravmagázott), szakítottunk. Én kirúgattam a munkahelyéről, ő utána az enyémről, gyűlöljük és imádjuk egymást. Mivel a lakásunk közös(albi) és a szüleinkhez nem mennénk vissza az isten pénzéért sem, a napjaink gyűlölettel teltek, szikrázik szinte a feszültség köztünk. Nem vagyok kétségbeesve csak sokkolt az, hogy idáig eljuthatnak azok akik meghaltak volna egymásért :(
Hasonló történt már veletek, esetleg rosszabb?
Ha diplomás vagy akkor nem fizikai verekedéssel kellett volna elkezdeni a harcot, az meg hogy egymást kirúgattátok a munkahelyeitekről-no comment.
Akik ilyen heves érzelmeket táplálnak egymás iránt, azoknak a lenyugvásig nem kellene egy fedél alatt lakni. Mért nem kerestek külön albérletet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!