Halt már meg tragikus hirtelenséggel szerelmed/ exed? Hogy léptél túl rajta, hogyan dolgoztad fel?

Exem halt meg, de már nem voltunk együtt. Hogy lehet feldolgozni? Sehogy... morbidul és gusztustalanul hangzik, de egy kicsit örültem, hogy az én szívem akkor már másé volt. Így egy kicsit könnyebben ment a tragédia feldolgozása. Fogalmam sincs mitévő lettem volna, hogyha akkor ragadja el a sors, amikor még fülig belé voltam esve.

A jelenlegi párom is a frászt hozta egyszer rám. A szülei néhány településnyire laknak tőlünk egy kis faluban. Akkor még nem laktunk együtt. Egyik este hazament, találkozott a barátaival és azt mondta nem is jön majd csak másnap. Másnap korán reggel böngésztem a facebookot és többen megosztottak egy cikket. A baleset ugyanazon az útvonalon történt, ahol a párom közlekedett, az egyik sofőr meghalt, aki egy 28 éves fiatal volt. A képeken ugyanolyan autó szerepelt összetörve, mint az övé, sőt... még azzal is kiegészítették, hogy elsőként a szolgálatban lévő kollégái értek a helyszínre, akik próbálták megmenti az életét. A párom rendőr, totálisan elborult az agyam, vagy 15-ször felhívtam, nem vette fel, bőgtem, minden bajom volt. Mire sikerült utolérnem a páromat már olyan lelki állapotban voltam, hogy a nyakába zúdítottam zokogva minden dühömet és szerencsétlenségemet, hogy eddig miért nem volt képes felvenni a telefont, de közben úristen mennyire örülök, hogy hallom a hangját, ő meg szegény nem is értette mi bajom van.

Fogalmam sincs hogy lehet ezt feldolgozni. Én még egy fals infótól is olyan hiszti rohamot kaptam, hogy alig bírtam megnyugodni akkor is, amikor már tudtam, hogy nem a párom volt szerencsére.

Igen, a férjem, aki a Szerelmem is volt, meghalt lassan 2 éve tragikus hirtelenséggel.

Nekem a spirituális könyvek jelentenek "vigaszt", máskülönben nem is tudom, hogy viseltem volna el.

A közös egykori helyekre (kávézó, étterem stb.) nem megyek a haláleset óta.

Több mint egy évig képtelen voltam a sírjához elmenni a lelki fájdalom miatt, most már ez sikerül; beszélgetek vele és imádkozom.

A hiánya lelki gyötrelem és csak akkor szűnik meg, ha éppen alszom. Valahogy olyan, mint egy hasogató fizikai fájdalom; a nap minden percében gondolok rá.

Szerelmem hirtelen halála akkora teher, hogy ezt soha nem lehet normálisan elviselni. :-(((

Pár napja édesapám is elhunyt, szóval a csapások sorra érkeznek és tehetetlen vagyok és főleg nagyon szomorú.