Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szerelem megelőzi a szexet. Fura ez így?
Egy 24 éves férfiú szájából?
Kicsit feszélyezett vagyok emiatt a nőkkel való ismerkedés kapcsán, mert tartok tőle, hogy nem értenének meg. Sokaknál látom, illetve olvasom (többek között itt az oldalon is), hogy ez úgy működik, hogy két szimpatikus ember szexel egy jót, aztán utána randizgatnak és még többet szexelnek, aztán, ha ennek hatására kialakul valami kötődés, azt kinevezik szerelemnek és/vagy párkapcsolatnak.
Én viszont úgy vagyok vele, hogy előbb megismerkedünk, időt töltünk együtt, aztán (ha adottak a feltételek) szépen "megnemesedik" ez az ismeretség (barátság, vagy nevezzétek, aminek akarjátok), ahogy kiderül-megerősödik, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk, és szeretjük a másikat. Közben persze történik mindenféle testi gesztus, mint a simogatás, cirógatás, kézfogás, összebújás stb, de maga a szeretkezés vagy intimebb kontaktus már a szerelem beteljesülése.
Félek tőle, hogy emiatt (tehát, mert nem kezdeményezek hamar szexet) úgy gondolnák, hogy csak barátkozni akarok, vagy akár azt, hogy valami probléma van odalent...
Tudom, sokan gondoljátok, hogy azért kell minél hamarabb kuffantani, hogy kiderüljön, szexuálisan is passzoltok-e, hasonló-é az értékrendetek az ágyban is stb, de én meg úgy gondolom, hogy egy kreatív, intelligens, érzelmes ember nem tud rosszul szexelni, legfeljebb kell neki egy kis idő és figyelem.
vannak ilyen nők is, meg amolyanok is. én az első típusba tartozom. nincs semmi gond a te értékrendeddel nyilván, csak a megfelelő helyen kell ismerkedni.
viszont hogy ki rossz és ki jó az ágyban, az nem intelligencia és érzelmesség függvénye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!