Ismertek olyan romantikus idézetet, aminek a mondanivalója, hogy akit igazán szeretünk, azért érdemes megváltozni?

#1: :D :D

#2: Jogos.

#5: Régen azt mondtam volna, teljesen igazad van. De mi van, ha a másikkal való -a saját, egy jellemző tulajdonság okán-, kirobbant vita, és abból fakadó veszteség ráébreszt, hogy ez a tulajdonság, ami eddig azért alakult ki lassan észrevétlenül, mert nem gyakoroltál önuralmat magad felett és nem vizsgáltad felül soha önmagad, amennyire lehet objektíven. Mondhatjuk, hogy csak magunk miatt érdemes változni, de ha olyan a jellemünk, ami mellett kizárt, hogy hosszútávon működő kapcsolatot tarts fenn bárkivel; akkor lehet érdemes alább adni az ego-ból (a szó nem köznapi „egoista”, hanem latin értelmében), és dolgozni azon, hogy megváltozz.

Pl.: ha az a tulajdonságod, hogy minden egyes együttlét után beletörlöd a farkad a függönybe... hát nem tudom lesz-e egy olyan valaki, aki sokáig bírja melletted; akkor megéri ehhez a jellemvonáshoz ragaszkodni?

Tulajdonképpen ezt nem is másért változol. hanem magadért, hiszen a te életed lesz jobb ha ezt a változást eszközlöd, tudatosan. ;)

Na ezeket a gondolatokat szeretném egy egyszerű, romantikus idézetbe sűrítve közölni.

Kezdetnek az ilyen gondolom jobb, mint egy rövid esszé az emberi természet génekbe kódolt működéséről és a szerelem kémiai hátteréről…

Az ember pedig mindig változik. Te is más vagy ma, mint 10 évesen. Folyamatosan változunk. A különbség csak az időtávlata és az azon keresztül látható kontraszt aránya.