Szeretem a barátom, de szabadságra vágyom, ez normális?

26 éves vagyok és ugy érzem megtaláltam az igazit, vele akarom leélni az életemet, nem akarok senki mást, de teljesen megijedtem attól, hogy ez ilyen komoly és egy életre szól és a pániktól teljesen rám jött a szabadság vágy. Félre ne értsetek, nem pasizni akarok, rá sem tudok nézni más férfire és mikor évekig egyedülálló volta, akkor sem voltam SOHA egy éjszakás kalandjaim, tehát nem vagyok ilyen tipus, egyszerűen csak arra vágyom, hogy még egy évet lehessek felelőtlen, őrült és fiatal, anélkül hogy felelősséget kelljen éreznem más iránt, alkalmazkodnom kéne máshoz, oda kell figyelnem hogy kivel mikor mit hogy csinálok (pl én nagyon jó barátságot ápolok az egyik exemmel, és tényleg csak barátság, ár rég jártunk és kevés ideig, de ha vele találkozom a páromat zavarja és féltékeny). SŐt egyszerűen a tudat hiányzik, hogy még van időm fiatalnak lenni és pörögni bulizni szórakozni és a tudat az h bármikor pasizhatok (annak ellenére, hoyg nem akarok). De ezt nehéz is elmagyarázni. MEgijeszt, hogy ilyen komoly. DE soha- soha nem szakitanák vele, emiatt, mert nekem ő kell és tuti megbánnám!

Ez a pánik normális dolog, amikor megtalálja az ember azt akivel leélné az életét ?