Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Azt állítja sose volt belém...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Motorsport kérdése:

Azt állítja sose volt belém szerelmes. Hogy tegyem magam túl rajta?

Figyelt kérdés
A nyár elején összejöttem egy lánnyal, ő volt az első barátnőm. Előtte mindig csalódtam, valamiért sose jött össze senkivel. Nem is nagyon érdekeltek már a lányok szerelem szinten, majd villamcsapás szerűen berobbant az életembe. Jól indult a kapcsolat, ugyan nem szerettem rögtön bele, még is nagyon szerettem és nem akartam elveszíteni. Az első hónap után szóba került ki mit érez, én valamiért nem éreztem az igazi rózsaszín köd effektust, viszont szerettem és tiszteltem annyira, hogy ezt el is mondtam neki, annak ellenére, hogy ő akkor azt mondta, hogy szerelmes belém. De együtt maradtunk és szerettük egymást, rövidesen megtört a jég és teljesen beleszerelmesedtem. Egy ideig jól ment minden, majd kiderültek dolgok a múltjával kapcsolatban is, kiderült hogy beszélget más fiúkkal is amik miatt sokat veszekedtünk, majd hirtelen felindulásból azt mondtam, oké, hagyjuk egymást. Szakítottunk. Már az nap más pasival ''aludt''... Ez miatt még rosszabb lett a viszony köztünk, de pár nap után annak ellenére hogy nagyon fájt amit tett, szerettem és hiányzott. Szerettem volna, ha újból kezdhetnénk és próbáltam visszakönyörögni magam napokon keresztül. Később bevallotta, hogy én is hiányzom neki. Eltelt három hét szakítás után, találkoztunk újra, és nagyon jól ment minden, azt hittem újra révben vagyunk. Ennek ellenére megint valamilyen szinten összeszűrte a levet egy pasival. Megint kiborultam, de nem bírtam elengedni és ő se nagyon engem. Találkoztunk rá pár hétre még egyszer, az is csodálatosan telt, talán ekkor éreztem rajta a legjobban, hogy mennyire megbánta azokat amiket tett, én pedig próbáltam megbocsájtani mert csak ő rá volt szükségem és nagyon jó volt újra ölelni és bújni hozzá. Utána is hittem abban, hogy hát ha minden jóra fordul, de most én bennem tört meg a dolog és mondtam neki hogy mindennél jobban imádom, de egyszerűen nagyon nehéz lenyelni azokat amiket tett, lehet az lesz a legjobb ha elfelejtjük egymást. Részemről valahogy mégsem ment, jóformán azóta sem. Egy nagy huza-vona kezdődött el, se veled, se nélküled. Azóta sokszor szinte ''utáltuk'' egymást, hol pedig előjött hogy hiányzunk egymásnak, de igazából főleg ő nekem. Most a legutolsó hetekben szóba jött, hogy akár találkozhatunk, de az utolsó egy két hét tök ellenségeskedésbe csapott át megint, főleg az miatt, hogy most már tényleg azt érzem, hogy teljesen túl tett rajtam, mert nem keres, alig bírom elérni stb stb., de valahogy nem értettem ezt az egész dolgot az elejétől kezdve. Egyetlen dolgot szerettem volna, hogy mivel előtte sokszor hazudott nekem és már a szakítás napján mással bírt szexelni stb, hogy legyen végre velem őszinte és mi volt ez az egész? csak kiakart-e használni, szeretett-e valaha stb.. Ő az egészre azt felelte, hogy szeretni szeretett, de utólag arra jött rá, hogy nem volt belém szerelmes. Ez nagyon fáj, egyrészt mert a szívem mélyén minden rossz ellenére még mindig hiányzik és szerelmes vagyok belé, másrészt mert sok dolog annyira álomszerű volt és annyiszor hangoztatta hogy velem minden csodálatos és soha senki nem érdekelte ennyire stb.. Létezik hogy valaki csak utólag, akár hónapokkal később jön rá, hogy nem volt belém szerelmes vagy mikor együtt voltunk is tisztában volt vele hogy nem az? Sokszor hazudott nekem, sok olyan dolgot tett amit egyébként elítélek, de akkor is fáj és belül még mindig szeretnék hozzábújni. Az utolsó beszélgetés alkalmával megkért, hogy töröljem ki mindenhonnan és szeretné ha soha nem keresném többet. Ő volt az első barátnőm és nagy szerelmem. Hogy tegyem túl magam ezen az egészen? Kifogok-e belőle szeretni teljesen? Honnan tudjam, ha lesz következő szerelem az életemben, hogy az új szerelmem tényleg szerelmes belém vagy csak mondja? :( 20F

2015. jan. 3. 20:57
 1/6 anonim ***** válasza:

Én már hallottam olyant is, hogy a férfiak csak a szex miatt csajoznak, de egyébként semmit sem éreznek a lányok iránt, legfeljebb a "hogy megdugnám" érzést. A lányok is hallhatták ezt a dumát, de mégsem váltak mind-mind leszbikussá.

....

Tedd túl magad valahogy. Ha másként nem megy, akkor vegyél egy kutyát.

2015. jan. 3. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Az idő mindig segít. Először próbáld magadban lezárni ezt, utána kezdj el eljárkálni otthonról, vagy foglald el magadat. Senki nem halt még bele a szerelembe. Te is írtad, hogy első barátnőd, első szerelmed. Az első szerelmet szinte mindenki úgy éli meg, mintha az lenne az igazi szerelem, közben nem az, és erre csak később jön rá az ember jópár év múlva. Ha 20 éves vagy, gondolom a csaj nem idősebb nálad, tehát vagy fiatalabb, vagy ő is 20 év körüli lehet. Szerintem az ilyen lány mint ő még éretlen, nem tudja mi a szerelem.. egyszer ezt mondja, egyszer azt. Jól tetted, hogy szakítottál vele. Ha voltak olyan húzásai, amiken nem tudod magadat túltenni, akkor nincs közös jövőtök.


Én 25 vagyok, de a te korodban majd meg haltam annyira sírtam, szenvedtem, öngyilkos akartam lenni, mert elhagyott " életem szerelme ". 1 év után tettem túl magamat rajta. 18 éves koromtól kb. 3 hasonló kapcsolatom volt, mindegyik pár hónapig tartott. Most, 25 éves koromban azon röhögök, hogy jöhettem össze az exeimmel, és hogy mi tetszett meg bennük.. fogalmam sincs, és tudom, hogy akkor biztos azt éreztem, hogy szerelmes vagyok, de ma már úgy gondolom, hogy az nem volt szerelem.


Az hogy honnan tudod, hogy ha lesz új szerelmed, és igazat fog-e mondani, hát senki nem tudja. Te honnan tudod, hogy holnap nem üt el egy autó vagy nem lesz világvége? Nem tudhatja senki.


Személyes tanácsom pedig az lenne, hogy a l**tyókat, a magamutogatós, k*rvás kinézetűeket kerüld el.

Ha az a lány szakítás után már egy pasival aludt, nem szabadott volna visszafogadnod. Az ilyen könnyűvérű nőktől és emberektől ne várj semmi jót.

Fel a fejjel, viselkedj férfi ember módjára.

2015. jan. 3. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Kedves 2., ez hasznos volt, köszönöm!
2015. jan. 3. 21:51
 4/6 anonim ***** válasza:
Szívesen!!
2015. jan. 3. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

2. válaszoló vagyok. Még annyi, hogy az exeimet nagyon nagyon szerettem akkor, tényleg, komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata is, annyira megakartam halni mert közölték hogy már nem szeretnek. Sőt, még itt a gyakorin egy öngyilkossággal kapcsolatos kérdést is feltettem, annyira depressziós voltam!

Hidd el az idő segíteni fog!! Próbáld elkerülni a lányt, szakítsd meg a kapcsolatokat vele, ha tudod merre lakik és ha tudod, kerüld el a környéket, vagy a munkahelyét, iskoláját, hogy ne találkozz vele, úgy könnyebb lesz a felejtés.

2015. jan. 3. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Szerencsére elég sok kilóméter van köztünk, ennél fogva a találkozás esélye kb. 0-ra tehető. Ahonnan lehet ma töröltem mindenhonnan, telefonszámát ilyesmit fejből meg nem tudom, fb-on le vagyok tiltva. Szóval most úgy állunk, ha muszáj lenne se tudnám nagyon elérni. :D Nem mondom, hogy nem könnyű, mert még mindig vannak dolgok, amíg nem lettek tisztázva, de megígértem, hogy nem fogom keresni. Hogy ő fog-e előbb utóbb.. szinte biztos vagyok benne, de tök mindegy. Mindenesetre azért nem egy önbizalom növelő bomba, hogy egy bnőm volt idáig, éveket vártam rá, és sokáig úgy tűnt hogy meg is érte várni, aztán kiderül hogy nem is volt szerelmes belém. Remek! :D Na mindegy, ahogy írtad: nem rinyálok, férfiként viselkedem.
2015. jan. 3. 22:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!