Így tényleg nem érdemelnék meg egy párkapcsolatot?

Hosszú leszek, de nagyon jólesne, ha valaki meghallgatna.

Lassan 24 vagyok, de még mindig nem tudom, hogy mi szeretnék lenni. Jelenleg villanyszerelőnek tanulok, de ez csak egy sima OKJ-s képzés, és nem hiszem, hogy majd jó mesterember leszek. Nem érdekel ez az egész. Irodalom, rajzolás, zene, meg hasonló kreatív dolgok érdekelnének, viszont ezekkel meg sosem foglalkoztam elég mélyreható szinten, így felnőttként hatalmas hátrányban vagyok olyanokkal szemben, akik már gyerekkoruk óta foglalkoznak ezzel. A legrosszabb, hogy még érettségim sincs.

Katasztrófának mégsem emiatt érzem a helyzetem, hanem azért, mert nem tudok kapcsolatot teremteni a nőkkel. A tanfolyamon férfiak vesznek körül, akikkel nem igazán jövünk ki. Haverjaim nincsenek, mindig én voltam a "fura srác". Így az, hogy valami társaságba csöppenve megismerkedek nőkkel is, sajnos ki van zárva. Leírhatatlan az az érzés, ami akkor ér, mikor meglátok egy nekem tetsző lányt, vagy egy fiatal párocskát. Lelkileg, szellemileg, testileg, minden téren irtózatosan vágyom egy barátnőre. Nem egy random csajra, hanem tényleg egy barátnőre, akivel megoszthatom magam. A világlátásom, a sok gondolatom; akivel összebújhatunk, szerethetjük egymást. Most ezt nem fogom tovább ecsetelni, akinek van egy alap érzelmi intelligenciája, az biztosan érti és érzi, hogy milyen sokféle örömöt nyújthat egy párkapcsolat.

Na igen, de azt mondják, hogy amíg nincsen sínen az életem, addig nem lehet működő kapcsolatom. Ezt én nem tudom elfogadni. Mikor pszichopatáknak, alkoholistáknak, drogosoknak, agresszív embereknek, lotyóknak, bűnözőknek mind-mind akadhat valaki, aki szereti őket, és bár idővel tényleg tönkremegy a kapcsolat; legalább az esélyt megkapják. Nekem is csak egy esély kéne, nem rontanám el! Én igyekszem zöld ágra vergődni, de annyira egyedül érzem magam, hogy így sokkal nehezebb. Hiába van valakinek jó karriere; hiába művelt és keres jól, ha nem tudja megosztani ezt azzal a bizonyos valakivel, akkor szerintem értelmetlen. Én legalábbis így érzem.

Főleg nők véleménye érdekelne, hogy ebben a korban tényleg annyira fontos-e, hogy valaki már úton legyen álmai hivatása felé?