Vajon miért van még mindig ez az érzés?

Nem megszokás érzése,olyat már éreztem,és meg tudom különböztetni az érzést.Barátnőmmel 1 hete volt az első évfordulónk.Hétvégén viszont szülinapi buliban voltunk.Ő is ivott,én is.Picit beteg módon,mikor iszik,kíván más ajkakat...a buliba volt 2 pár,a többiek vagy dugni mentek oda,vagy inni.Én alapjáraton nem vagyok ilyen,ám barátnőm végigcsókolt mindenkit,és én is az összes ott lévő csajt,és hanyagoltuk egymást.Viszont mikor szállt ki belőlem a pia,ráébredtem,hogy "mi a franc ez? én nem ez vagyok!" és utána jöttek a viták a csajjal.Másnap reggel elviekben szakítottunk,aztán együtt mentünk haza,mert másik városban volt a buli.A saját városunkban megreggeliztünk,és hülyültünk,közben az ingem rajta maradt,mert még amikor a buszt vártuk,azért én féltettem,hogy megfázik,mert ilyen törődő vagyok.Elváltak útjaink,mindketten egyedül.Hazaértünk,aludtunk.Aztán egy óra felé ír chaten,hogy menjek át ebédelni.Itthon nem volt kaja,mert..mert nem,ez nem lényeges.Szóval átmentem,csókkal és öleléssel köszöntött,bújt hozzám,először furcsáltam,aztán már inkább "jó,legyen,akkor folytassuk" érzésem lett.Befeküdtünk az ágyába,csókolóztunk,és azt mondta,hogy úgy érzi,még közelebb került hozzám.Na itt a kérdés.Miért van az,hogy ezek után is kötődünk egymáshoz?Bármennyire keserítjük meg egymás életét,mert ez való igaz,tényleg kicsináljuk egymás idegeit sokszor,bármit teszünk,vagy megbocsájtunk,vagy nem vesszük figyelembe,és folytatjuk.Az az érdekes,hogy én egy kedves,rendes,visszafogott srác voltam(vagyok,leszek) csak a külsőm torzult picit el,meg maga az életem.Szóval miért van a kötődésünk?