Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakított velem különösebb ok nélkül. Ez nem bunkóság?
Attól, hogy te ezt nem tudod elfogadni, ő ezt megindokolta: Már nem szeret.
Személyesen elhívott, elmondta, miért szakít. Szerintem nem volt bunkó.
Nem föltétlenül.
Mi az, hogy különösebb indok nélkül??? Ha nem szeret, az nem elég indok?
Te viszont rettentően gyerekesen, férfiatlanul viselkedtél.
Nehéz ezt így élőben, élesben csinálni, de akkor is örök igazság, hogy ha egy nő menni akar, segíteni kell neki összepakolni.
Hozott egy döntést, ami végérvényes, és totál logikátlan ezt megkérdőjelezned, mert a döntést már meghozta.
Egyet tehetsz, méltósággal elfogadod.
Ha ordibálsz, hisztizel, kérdőre vonod, azzal csak saját magad járatod le, a végeredményen pedig semmit nem változtatsz.
Akkor már inkább gyere ki a helyzetből morálisan a lehető legjobban, őrizd meg a büszkeséged, és a méltóságod, és tartsd tiszteletben a döntését.
Hogy bunkóság volt e?
Hát, hallottam már ezerszer bunkóbb szakítást, legalább tisztességgel eléd állt, elmondta, hogy vége, elköszönt, és lelépett.
De mindegy is.
Még ha bunkónak is érzed, tökmindegy. Nem változtat a végeredményen.
Neked viszont ettől nem kell bunkónak lenni, ha ő bunkó, az az ő dolga.
Te nem legyél egy pitiáner suttyó, kezeld méltósággal ezt a dolgot.
Ha szakított, hát szakított. Én a helyedben mindenféle kapcsolatot megszakítanék vele.
Nem hogy még hívogatni, meg üzengetni... Ébresztő!
Saját magad szégyeníted meg!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!