Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Lefeküdtem az apjával. Megmond...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lefeküdtem az apjával. Megmondjam, vagy ne?

Figyelt kérdés

Mielőtt jönnétek azzal, hogy mi vagyok szerintetek, közlöm, hogy akkor nem is ismertem még, az apja is független volt.

Nem egy néhány éjszakás dolog volt, 2 és fél évig bírtuk, titokban (korkülönbség, gazdag pasi-átlagos, fiatal lány, kicsit furán vette volna ki magát a dolog).

Vége lett, mert próbált egyre több mindenben dönteni helyettem, elintézett nekem dolgokat, amiket nem kértem, drágábbnál drágább dolgokat vett egyre gyakrabban.

Egy idő után ez sok lett.

Én is féltékeny voltam néha, mert tudtam, hogy szeretik a nők és ezt nehezen kezeltem.

Ősszel szakítottunk és januárban találkoztam a fiával, fogalmam sem volt róla, hogy ő az. Először nem is akartam tőle semmit, mert még nem akartam senkitől semmit, kicsit összetört a szívem. De próbálkozott, egyre többet találkoztunk és 5 hete együtt vagyunk.


Nagyon kedvelem és szeretném, ha működne a kapcsolat.

De nem tudom, hogy ha ezt megmondanám, hogy fogadná.

Szerintetek?



2014. ápr. 6. 22:00
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
tökmindegy, h elmondja-e vagy nem, az ilyen tuti kiderül :P el tudsz képzelnie gy karácsonyi családi vacsorát? mekkora pókerarc kéne hozzá mindkettőjüknek...lehetetlenül nagy :D plusz inkább most tudja meg a srác, mint később, akkor nagyobb lesz a csalódás
2014. ápr. 6. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:

A kapcsolatuk így sem túl rózsás sajnos. De tudom, hogy nem javítana rajta, ha ez az egész kiderülne.

Az apja biztosan nem mondaná el neki. Más meg nem tudott rólunk, aki elmondaná. Szóval itt csak tőlem tudhatja meg.


# 7

Állj, állj... Honnan veszed, hogy azok, amiket írtál, igazak lennének?

Nem voltam soha pénzéhes.

"Tiniribinek" sem tartottam magam soha, tekintve, hogy minden téren ő volt az első nekem. Nem kefélt végig előtte fél Budapest.

42 éves volt, amikor megismerkedtünk. Egy 50 év alatti ember mióta számít "vén trottynak"?

Nem egy kopaszodó, őszülő, sörhasú férfi volt.

Sportos, stílusos, simán letagadhatna pár évet.

2014. ápr. 6. 22:18
 13/19 Noydra ***** válasza:
Hány éves is vagy egy 42 éveshez? Ha a fiával összejöttél, 20 körül lehetsz gondolom...
2014. ápr. 6. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%
Te bolond vagy. Csak hiszed, hogy nem mondja el:) Akár jó viszony akár nem biztos, hogy elmondja. Ha rosszban vannak akkor meg azért. Nem lehet eltitkolni:) De ilyen ügyes vagy akkor rajta. Úgy pofára esel és fájdalmat okozol a srácnak na meg mégjobban fogják utálni egymást neked köszönhetően. Úgy is benne lesz az apjában, hogy kimondja.
2014. ápr. 6. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

14:15-ös válasza helyénvalónak tűnik.

Gondoljuk végig: voltál te - gondolom, a nagykorúságtól nem messze, de az is lehet, hogy kiskorú voltál, nem tudhatom, csak feltételezem -, és volt a negyvenes férfi. Hiába tagadhatna le pár évet, akkor is túl van a negyvenen, ami ugyan nem kizáró ok egy sok-korkülönbséges kapcsolatnál, de nézzünk szembe a tényekkel:

1. A saját köreiben nem felhúzó tény, hogyha kiderülne, hogy egy nála minimum húsz évvel fiatalabbal kavarta a port. Ennek igen egyszerű oka van: van egy fia, aki ráadásul veled egykorú. A saját (a férfi) korosztálya elítélné ezért, nem pedig hátbaveregetné.

2. Gondolom, a te köreid sem lelkesednének az információért, de ez persze nézőpont kérdése, lehet, hogy a barátaid, ismerőseid csak hümmögnének az eseten.

És most az elemzésem, ha már véleményt kértél (és nem sértelek meg vele):

- A fiúnak mindenképpen megalázó lenne a szituáció. Több okból: az aktuális barátnőjéről kiderülne, hogy az idősebb férfiak voltak számára vonzók fiatalabb korában (tökéletes táptalaja a feltételezésnek, miszerint apakomplexusod van). A másik, hogy csalódna az apjában. Hiába vagy okos, szép, humoros, talpraesett, és a fiú hiába nincs jóban az apájával, a gyerekek felnéznek az apjukra, tisztelik őket, egyenesen rajonganak értük - legalábbis gyerekként. Hogy később hogy alakul, az egyénfüggő.

- Az apának sem lenne kellemes ennek a dolognak a kippattanása. Egyrészt, mert a fiú felkapná a dolgot, és elmondaná mindenkinek, de az is lehet, hogy inkább magában tartaná, nehogy bárki megtudja. Másrészt, mert megdöbbenne, hogy ez az egész hogy alakulhatott így. Számára akár potenciális veszélforrás is lehetsz a kapcsolataira, munkájára nézve.

- Igazából te jönné ki a legjobban az egészből. Mivel öt hét nem elég ahhoz, hogy valóban erős és tartós érzelmi kötődés alakuljon két ember között (noha akadhatnak kivételek), nem veszítenél semmit a fiúval, ha szakítanátok. Rossz lenne a szájíz utána, de náluk biztosan hamarabb túllépnél.


Ha annyira rossz a helyzet közöttük, az apának ez lenne az első mondata, amint kirobban közte és a fia között valamiféle veszekedés: "Régebben azt a lány döngettem, aki most a barátnőd." - A fiú csalódik mindkettőtökben, dühös lesz, utálni fogja az apját, téged is, stb., és megromlik mindhármotok között a viszony, mert te nem tudnád elfogadni, hogy az apja feladott titeket.

Ill., ha elmondod most, lehet, hogy még tudnak beszélni, ettől függetlenül a fiú valószínűleg már akarna tőled semmit, mert nem akarja, hogy egész életében egy titkot és egy terhet kelljen cipelnie.

Nem adhatok tanácsot, mert minden lehetséges verzió rosszul sülhet el. Elhagyhatod, megmondhatod, titkolhatod, stb. Véleményem szerint, a legkíméletesebb az lenne, ha elhagynád, és soha nem néznél vissza. Te döntesz, csak aztán viseld a következményeket. Sok sikert!

2014. ápr. 6. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

Én ezt valahogy úgy vezetném fel a fiúnak, hogy annyira az apjára ütött, hogy még az ízlésük is hasonló.


A legmegfelelőbb időpont, az lenne, ha arról kezdene kérdezősködni, hogy milyen kapcsolataid voltak régebben.

Visszakérdezhetsz, hogy neki volt-e kapcsolata más nőkkel? Idősebb nővel? Mekkora volt a korkülönbség? Lehet puhatolózni, hogy mennyire befogadóképes a helyzetre.


Persze tudom, hogy kényes a téma, de nem kényesebb, mint amikor kiderül, hogy a babát nem a gólya hozza. Ettől a gyerekek még felnéznek a szüleikre és természetesnek élik meg, ha néha viháncolást hangjait hallják a hálószoba felől.

2014. ápr. 7. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:

16. válaszoló vagyok

Tehát ha úgy látod, hogy még nem tudná megemészteni, akkor ne fedd fel a titkot. De én a fokozatosság és a természetesség elvét fontosnak tartom. És biztosnak kell lennie, hogy az előző kapcsolat az már egy lezárt kapcsolat. Nyilván a barátod sem találkozgat titokban a régi barátaival.

2014. ápr. 7. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Nem olvastam el a hozzászólásokat, úgyhogy bocsi, ha ismétlek valakit.


1.) Ha nem mondod el, titkolod, akkor később még rosszabb lesz, amikor kiderül, mert az apuka nyilván rád fog ismerni. -> Plusz szakít veled a srác.

2.) Ha elmondod, tuti rosszul fogadja a srác. -> Szakít veled.


Ergo, neked kéne megelőzni mindezt. Szakíts vele, mielőtt még jobban belebonyolódnál. Mondd meg neki az igazat, hogy értse szegény, hogy mi a szakítás indoka és ne magát okolja például, aztán ne találkozz vele többé.

2014. ápr. 7. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Én tisztáznám a helyzetet a sráccal mindenképpen az eljegyzés/házasságkötés előtt.

Könyörgöm, ne az esküvőtök napján derüljön fény a titokra.

2014. ápr. 7. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!