Szerintetek mit kellene tennem, volt már valamelyikőtök hasonló helyzetben szakítás előtt?

Szóval az a lényeg, hogy most már lassan 3 éve vagyunk együtt a barátommal még középiskolában jöttünk össze, szeptemberben mindketten ugyanabba a városba kerültünk egyetemre, de még nem költöztünk össze, ő egy haverjával én egy barátnőmmel lakok albérletben, bár így is szinte minden nap együtt alszunk. A kapcsolatunk lelki téren nagyon jó mondhatni,ő nagyon szerelmes belém és én is szeretem őt, igaz érzem, nem annyira mint ő engem. Közös programunk sok van, talán túl sok is. Mindent együtt csinálunk. Mikor felköltöztem Budapestre (egy vidéki kisvárosból) azt hittem, majd teljesen más valaki lehetek és hogy rengeteg új barátom lesz. De sajnos nem így lett. És bennem van az az érzés, hogy ha nem kellett volna vele lennem, akkor sokkal többet eljárhattam volna egyedül, felszabadultabb lehettem volna és nem így alakult volna a helyzet. Következő tanévtől szóba jött a közös albérlet, ő nagyon szeretné, én már jobban vonakodom. Én régen mindig szingli akartam maradni, sosem szerettem volna hosszú párkapcsolatot és mégis megtörtént. Most úgy érzem már kicsit meg vagyok kötve (noha ő nem tesz semmi olyat, amivel ezt akarná) mégse tudok önmagam lenni és kicsit vágyom már a teljesen kompromisszumok, kötöttségek mentes életre, de emelet őt is szeretem. Egyre inkább azt érzem szakítanom kellene vele, jót tenne nekem, egy kicsit újra magamra találnék és szerintem ő is többet érdemel. Ő mindig kedveskedik nekem, sokszor lep meg kis ajándékokkal (csoki pl.) én viszont sokszor vagyok cserébe veszekedős kedvemben. Mit kellene tennem szerintetek?