Szakított, de valójában miért?

Fél évig tartott a kapcsolatunk a barátommal. Nekem az első komolyabb volt ő. Nagyon szerettük egymást, mindig mondta, hogy a legnormálisabb lány vagyok, akivel valaha találkozott. Minden őszinte volt közöttünk. A tesója(aki a legjobb barátja is egyben) is mondta nekem, hogy örül, mert az öccse előző barátnőinél sokkal jobb vagyok minden szempontból, a szülők is elégedettek velem, és a fiúm is úgy érzi, sínen van velem, valóban szeret engem. Aztán jöttek családi, illetve munkahelyi gondok, amik eléggé komolyan megviselték a barátomat. Szar munkakör, sok túlóra, kevés fizetés, fáradtság, stressz... kezdett eltávolodni tőlem. Még mondogatta, hogy szeret, de egyre kevesebb közös programot szerveztünk, mert ő fáradt volt, vagy éppen problémák voltak otthon. Eléggé belelovalta magát a gondokba, mert úgy érezte, nem találja a helyét, és én is nagyon éreztem már rajta, hogy nem őt ismertem meg annak idején, kezdett kifordulni magából.... szerettem és támogattam, nem terveztem szakítani vele, úgy voltam vele, hogy hullámvölgyben vagyunk, majd kijövünk belőle. De ő egyszer csak előállt ezzel, hogy ne haragudjak, de neki ez így nem megy most, egyedüllétre van szüksége... és azóta sem keres, csak ilyen "kötelező jellegű" alkalmakkor ír, mint pl szülinap, névnap. És ez a dolog 4 hónapja történt. Tudom, hogy nincs barátnője azóta, és nem csajozik.

De elhiggyem, h valóban azért szakított-e, mert ilyen problémái voltak? Emellett miért nem fér el egy kapcsolat? Főleg, ha tényleg támogattam mindenben?

Kérlek normális válaszokat írjatok!

Köszi szépen!

18/L