Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kaphatnám vissza a barátomat?
Mostanában sok gond volt a kapcsolatunkban, főleg miattam. 1 éve költöztünk össze, lett új munkahelyem. És nem vettem észre hogy idővel egyre inkább elhanyagoltam. Hétköznap fáradt voltam. Kevés időm volt mindenre. Hazaestem a munkából, éppen hogy a háztartási dolgokat meg tudtam csinálni, megetettem a kutyánkat és este már semmihez nem volt időm. Így a szex is egyre kevesebb lett. Egyre többször utasítottam vissza. Tudom nem lett volna kifogás a fáradtság de folyton azon stresszeltem hogy el fogok másnap késni a munkából.
Sokszor megbeszéltük már a dolgot, sokszor mondta hogy többet szeretne belőlem. De valahogyan sosem tudtam összeegyeztetni a dolgot. Ezért is akartam munkahelyet váltani, hogy több időm legyen (2 hét múlva lenne a munkahely váltás) De sajnos addig nem bírtuk ki. Tegnap este nagyon csúnyán összevesztünk.
Lefogott és elkezdett harapdálni (amolyan durvább előjáték).Én pedig megijedtem (utálom ha lefognak) és lelöktem magamról. Ezen rettenetesen megsértődött. Azt mondta hogy ennyi év után bízhatnék már benne annyira hogy tudjam nem csinál rosszat. És igaza is van. De reflexből löktem le.
Egész este próbáltam bocsánatot kérni. De hajthatatlan. Szakítani akar. Mit tegyek most? Nem bírok nélküle élni. szeretem őt. Most már tudom hol hibáztam eddig, szeretném kijavítani a dolgot.
Barátom nagyon makacs, lobbanékony személyiségű.Mit tanácsoltok egy ilyen helyzetben? Teljesen magam alatt vagyok és csak sírni van erőm..... Nem tudom hogyan tovább.
(24 évesek vagyunk)
Érzem hogy szeretem. Nem megszokásból. Hanem szerelemből. Megvan a szikra még. És annyira nagyon bánom hogy hagytam eddig elfajulni a dolgokat. nem vettem észre hogy mi folyik, hogy merre tartunk.
Mondtam neki, egész este kérleltem hogy hagyja hogy kijavítsam. Most már tudom hol hibáztam. Az utolsó egy két hétben a munkám mellett is próbáltam rá időt szakítani. Mentünk minden felé. Szinte minden este volt szex. És vasárnap reggel hirtelen valamin megsértődött. Valamit csináltam de nem tudom mit. És próbáltam békítgetni. Ki is békültünk, erre tegnap ezt műveltem.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!