Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerethet még? (Bővebben lent)
Én bármennyire szerelmes voltam és szerettem a barátomat akivel lassan 5 éve voltunk együtt, megadtam neki mindent folyton a kedvébe jártam minden nap találkoztunk mindennap szeretkeztünk, de amikor megtudtam, hogy egyzser félrelépett, és hogy részegen tette meg próbált megnegetőzni.. én kiraktam a szűrét.
Nem könnyű... De jobb így!
Még az élet előttünk áll!
Igen, a saját korodat írtad,a párodét nem.
Tehát egy nála 7 évvel fiatalabb lánnyal csalt meg.Úgy dobnám ki ezek után,csak úgy repülne minél messzebb.
Tudod, az én párom is egész héten Pesten dolgozik, míg én tőle 120 km-re itthon vagyok. Éppen ma hívott fel, hogy mennyire hiányzom neki.
2,5 éve vagyunk együtt, együtt lakunk már több, mint 1 éve, de soha nem merült fel egyikünkben sem, hogy megcsaljuk a másikat a távollétében (pedig lehetősége és alkalma mindkettőnknek lett volna rá). Megbízunk egymásban, és nem is adunk rá okot, hogy a másik kételkedjen bármiben is, mert szeretjük egymást.
A párommal még a kapcsolat elején megbeszéltük, hogy ha bejön a képbe valamelyikünknek egy másik pasi/csaj, akkor nem megcsaljuk egymást, hanem tájékoztatjuk a tényekről. Így nem kell lelkiismeret-furdalásnak lenni, nem kell titkolózni, és nem kell szégyenkezni, hogy mi lesz, ha mégis kiderül.
Ha a barátod szeretne téged, nem csalt volna meg, akkor sem, ha távol vagy, és nem tud felhívni vagy internetezni. Ha szeretne, rád gondolt volna, hogy mi lehet veled, és nem a másik csajt dugta volna meg. Nem beszélve arról, hogy ha egyszer megtette, ki tudja, hogy mikor teszi meg még egyszer...
Szerintem nincs mentség arra, amit tett. Még az sem, hogy te hogyan viselkedtél vele. Ha emiatt csalt meg, akkor talán jobb lett volna veled beszélnie, és azután döntenie, hogy együtt marad-e veled a viselkedésed ellenére.
Egyébként egy megcsalást nagyon nehéz megbocsátani, túltenni magad rajta még nehezebb, és a kapcsolat a megcsalás után már soha nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Ezen gondolkodj el.
28/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!