Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Para az első csóktól? Felmerülő érzések folyamatosan?
Az első barátommal nemrégen jöttünk össze. Előtte több mint fél évig szerelmes voltam a padtársamba, de ő finoman elutasított. Alig csengett le nálam a dolog, amikor osztálykirándulásra mentünk. Ott nagyon "összehaverkodtam" a mostani barátommal. Rá két nappal megkérdezte, hogy járnék-e vele... Gondoltam, próba, szerencse. Persze akkor nagyon örültem, meg egy csomószor elképzeltem ahogy csókolózni fogunk, hogy milyen lesz az első "kapcsolatom", blabla, mint minden lány, úgy általában. Ez elég vicces sztori, mert előtte 2 héttel szívből utáltam a srácot, és majdnem eltörtem a sípcsontját. :"D Most nem fejteném ki, hogy mi történt akkor...
Szóval. Most járunk, és ma puszival köszöntünk el. Aztán pár perc múlva felhívott, hogy nem-e akarok odamenni a buszmegállóba, hozzá, mert lekéste az előzőt. Én hebegtem-habogtam mindent, hogy edzésem lesz, meg minden, és letettem a telefont, mert pontosan tudtam, hogy meg akar csókolni... Akkor nagyon beparáztam, és ilyen képek ugrottak be: Minek nekem ez a srác? Biztosan vele akarok először csókolózni? Készen állok én egyáltalán egy kapcsolatra?
Ezek a képek üldöztek szinte egész nap, meg amikor ránéztem a padtársamra, vagy hogyha hallottam beszélni, nevetni, egyből elfelejtettem, hogy van barátom. Pedig ő megmondta, hogy nem jövök be neki, de nem akar megbántani, mert én vagyok az egyik legjobb haverja.
Szóval rendesen betojtam. Aztán eltűntek a rémképek, elfoglaltam magamat, hazajöttem, tévéztem, tanultam, aztán dobtam neki egy sms-t, hogy mit csinál. Aztán újra álmodozni kezdtem, és teljesen biztos voltam a dolgomban, hogy igen, szeretnék vele csókolózni. Aztán megint jöttek a rémképek. Újra a vágyakozás. És ez megy kb. délután 4 óra óta... Kérlek segítsetek! Aki kicsit is ért ehhez, vagy átélt már ilyesmit, az segítsen, nagyon megköszönném, mert most tényleg nem tudom, hogy mi legyen!
Általában határozott lány vagyok, de most nagyon parázok. :((
L/15
Abban nem vagyok biztos, hogy vele kéne az elsőt.. Az osztálytársaim, akik tudnak rólunk eléggé elbizonytalanítottak, meg itt is olvastam, hogy "az első csók szerelemből legyen, érzések nélkül nyáladzás" stb... De én nem vagyok annyira szerelmes belé, mint a padtársamba voltam, de attól még szeretem. :D
Nem vagyok egy egyszerű eset... :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!