Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg kell külön kérdezni hogy együtt vagyunk-e?
Én azt hittem nem kell megkérdezni, aztán egy hónap után kiderült, hogy mégis meg kellett volna. Én úgy vettem, hogy egy pár vagyunk, természetesnek tűnt, figyelembe véve, hogy mennyi időt töltöttünk együtt, és mi történt már köztünk addigra. Kiderült, hogy párom azt hitte én még nagyon nem tartok ott, hogy párként tekintsek magunkra ezért ő is úgy állt hozzá. Nem csalt meg vagy ilyesmi, csak azt hitte nem lesz ebből köztünk semmi komoly, és miattam hitte ezt. De aztán tisztáztuk és együtt vagyunk 3éve, csak neki kellett ez a megerősítés, hogy kimondom, igen egy pár vagyunk.
N
Mi nem kérdeztük, nem mondtuk ki. Egyértelmű volt nekünk is, meg mindenki másnak is, hogy össze- és egymáshoz tartozunk :-)
N
Én megkérdeztem a páromat az első randi után, hogy akkor mit gondol, szeretne e kapcsolatot vagy sem, és együtt vagyunk e, határozott igennel felelt, szóval igen, egy pár lettünk, úgy gondoltam jobb tisztázni már az elején kinek mi a hozzáállása.
Egyik barátnőm 2 évig volt egy pasival. A barátnőm szerint egy pár voltak, a pasi szerint nem, csak barátság extrákkal. 😂.
Ennyit arról, hogy kinek mi az egyértelmű párkapcsolat és mi nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!