Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom mennyire normális ?
Sziasztok.2014 halt meg az akkor 18 éves pàrom egy balesetben. Azóta volt egy 5 éves kapcsolatom de tavaly vége lett.
Néhány hete össze futottam a hallott parom öccsével. (24) , beszélgettünk, szó szót követett majd reggel a lakásából mentem el. Tényleg úgy érzem van valami megmagyarázhatatlan kapcsolat köztünk, de felek csak a volt parom hasonlósága és részéről pedig egy kapocs vagyok.kimentem a temetőbe bocsánatot kérni, küldjön egy jelet. Minden évben ki megyek hozzá. Pszichológushoz sokat jártam fiatal koromban és talán 2 éve nem voltam de ugy érzem túl tettem már magam rajta.
Borzasztó bűntudat van bennem.
#26 éves nő
Hát nem mindennapos történet az biztos. Nem tudom, én hogyan tudnám ezt kezelni, nem voltam még csak hasonló helyzetben sem. Mindenesetre kissé morbidnak hangzik.
F
Tudom, hogy morbid mikor le írtam is tudtam már, de nem így terveztem az eletem.
És mielőtt félreértenè valaki (6os válaszadó ) az eletem a halála óta is folytatódott, a kapcsolatok terén jártam csak sikertelenül. Szakmáim, karierrem van. Ez az egyetlen defekt az életemben
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!