Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit lehet tenni ebben a kellemetlen szituban?
A munkahelyen már egy ideje nagyon tetszik az egyik férfi kollegám. Jóban vagyunk, sokat beszélgetünk, úgy érzem kölcsönös a vonzalom.
Ebédelni egy közeli kifőzdébe szoktunk járni. Ott az idősebb női eladókkal jóban vagyunk, szoktunk beszélgetni pár szót mindig.
Így került egyszer szóba, hogy az egyik eladó Saxendát szeretne adni magának fogyás céljából, csak nem írták fel neki. Ebben segítettem, mondtam, hogy nekem felírta a háziorvos is.
Ezek után tegnap a pultban a dugig tömött sor előtt, az általam igen kedvelt kolléga előtt megkérdezi, hogy na sikerült-e végre fogynom, hagy kiló vagyok, mennyit fogytam? De szerinte el kéne végre fogadni önmagam…. De mégis mennyit szúrok? Nem kellett-e volna már többet fogynom?
Azt hittem kinyílik a föld alattam…. Valahol a szitu röhejes, de nagyon lefagytam, köpni nyelni nem tudtam…. A férfi hallgatott, nem szólt bele, majd pár lépéssel arrébb állt… majd amikor kimentünk a kifőzdéből, látta, hogy nagyon kivagyok, majd mondta, hogy reméli tanultam az esetből, mert ez nagyon kellemetlen, többet nem mondok magamról ilyen infót senkinek….
Na ez a mondata is rosszul esett, nagyon nem vigasztalt meg…. Még a könnyem is kicsordult….
Kb 10 kilót kell fogynom, több endokrin gondom van, orvoshoz járok vele, lassan haladok sajnos minden diéta ellenére :(
A pasi többet nem beszélt a helyzetről, de annyira csúnyának érzem most magam, hogy lennem tudom mondani :(
Mi tévő legyek ?
Ettől a pasitól sok jóra ne számíts, ilyen helyzetben min. meg kellene kérdeznie, hogy mi bánt, majd megvigasztalnia, nem pedig belédrúgni még egyet, ráadásul ilyen atyáskodó, leereszkedő stílusban.
Offos a pali
Fúh, ez nagyon durva.
Így van ez amikor jó nagy pofont kapsz az élettől, felébreszt a fölösleges álmodozásból a férfi kolléga iránt. Tudhattad volna egyébként, hogy nem vagy te neki olyan szimpi ha randira soha nem hívott el csak munkahelyen játszotta az eszét.
Mondjuk tök bunkó nem volt hozzád, inkább a pult mögött a kollegina, tanácsot adott neked, hogy nem kell megbízni a kollégákban nemhiába kollégák és nem a barátaid.
Hát nagyon rosszul esett és nehéz eldönteni, hogy a pultos pofátlansága, vagy a pasi érzéketlensége…. Ami azért sem állja meg a helyét, mert ugye mi a statisztikai valószínűsége, hogy ez így történjen…? Az a baj, hogy köpni nyelni nem tudtam a helyzetben, teljesen lefagytam…:(
Jól esett volna, ha a kolléga kicsit kisegít, de ő bizonyára úgy gondolta, hogy nem szól bele a nők dolgába….
Ezek szerint offos a pasi? Akkor is, ha amúgy jó fej ?
Az biztos, hogy a kifőzde offos, többet nem teszem be a lábam….
Pedig ha most nem mész többet a kifőzdébe méginkább pikkelni fognak rád. Nem is kellett volna a kollégát kisegíteni Sandexával. Nem vagy orvos, hogy te csak úgy adj bárkinek valamit! Amúgy neki tényleg semmi köze a te megaláztatásodhoz. Ha megvédett volna akkor is te lennél a gyenge, gyermek akit meg kell védeni mert magát nem tudja.
Ha következőleg történik valami hasonló menj a főnökhöz, hogy "bullyingolnak"/"bullyingol a kollégák/kollegina és kész.
Nem kell veszekedni, vissza szólni. A főnök azért van, hogy ilyen helyzetekben állást foglaljon. Nem neked kell, vagy a férfinak, hogy aztán őt rúgják ki milyen köcsög volt a pultos nőhöz miközben semmi köze a ti dolgotokhoz!
Nagyon jól tette, hogy nem avatkozott bele és ja kaptál egy jó tanácsot.
Kollégáid vannak és nem barátaid. Ne légy naiv, jóhiszemű.
Igen, offos a pali, mert egy ilyen helyzetben, amikor úgy érzed (!), hogy megaláztatás ér és támogatásra van szükséged, akkor ezt meg fogja majd adni egy olyan ember, akinek fontos vagy.
Ha pedig elcsitultak a kedélyek, akkor lehet racionalisan is megközelíteni a kérdést, mely szerint tényleg nem kell ilyenekről konyhásnénikkel beszélgetni. Nem jófej a csávó, a szorult helyzetekben derül ki, hogy ki a jófej.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!