Mit csináljak hogy ne érintsen meg a dolog, hogy ne kavarjon fel mindent az hogy találkozunk?

Szóval van egy srác akivel konkrétan egy éves korunkban ismerkedtünk meg, és olyan minta mindig is szerelmes lettem volna belé, mármint már oviban ő volt a “nagy szerelmem”, de idősebben, mikor már éretten gondoltam erre, akkor is teljesen odavoltam érte. De csak barátok voltunk mindig is. Mármint nekem mondta el az első csókját először és éjszakákat beszélgettünk át és hasonlók. Aztán volt egy éve a 18. születésnapom, amikor is szerveztek nekem a barátaim egy bulit és ő is ott volt, én pedig határozottan túl sokat ittam, ami nagyon be is ütött, mert nem szoktam inni… Szóval röviden az este egy pontján valami okból kifolyólag kifakadtam, és elmondtam neki, hogy annyira szeretem, hogy mikor elvesztettem a szüzességem csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem ő van ott velem. És borzasztó volt, tényleg nagyon rossz. Ő pedig csak annyit tudott mondani, hogy sajnálja a srácot. Majd egy fél perc után kapcsolt, és teljesen meglepődve megkérdezte, hogy miatta szakítottam-e azzal a sráccal és én mondtam hogy igen. Azóta leérettségiztünk, aztán egyetemre mentünk távol egymástól, és alig beszéltünk, de ez azon nem változtat hogy a szüleink barátok, és jövő hétvégén találkozunk velük, és nyilván nem meglepő hogy ott lesz. És én pedig rettegek, mert a szülinapi dolgot soha nem beszéltük meg, nekem meg még mindig vannak érzéseim, ami elég gáz, és éppen lelkileg sem vagyok túl jól, ő meg tudom hogy most szakított, és fogalmam sincs mi történhet. De hiányzik, mint barát, vagy mint bármi. Egész eddigi életünkben mindig nagyon jóban voltunk. Szerintetek mit csináljak? Egy kész csődtömeg vagyok… és az egész vallomás dolgot már abban a momentumban megbántam, hogy kimondtam. Férfiak, ti a helyében most utálnátok engem, szánalmasnak tartanátok, vagy szerintetek mit gondolhat? 19N