Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy történhet ez meg egyébként?
Saját magam történetét írom, nem feltevés, nem fikció. Nagyon sokáig nem találtam a párom. Ennek az okai egyrészt az, hogy elég nagydarab vagyok,amit sok nő egyáltalán nem tart vonzónak,amit teljes mértékben megértek,a másik oka, hogy eléggé önbizalomhiànyos voltam,ami miatt megintcsak nehéz így. Aztán egyszercsak megtörtént a csoda. Legalábbis Én annak nevezném. Megismerkedtem egy lánnyal, akinek megtetszettem így,és végül belém szeretett. Teljesen normál alkatú lány,aki ráadásul a szépsége, és a nőiessége miatt szintekkel jobb párt is talált volna. Az elején mondta is, hogy lett volna másik jelentkező is,de nem érdekelte, velem akart lenni. Nagyon sok mindent köszönhetek neki. Segített nagyon sok mindenre rájönni önmagammal kapcsolatban. Rávilágított, hogy leginkább én magam akadályoztam, hogy lehessen valakim. Nem vagyok gazdag. Nincs semmim igazából. De ez a lány mégis engem szeret.
A kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy előnytelenebb külsejű férfi találhat magának egy vonzó nőt, még úgy is,ha nem pénzes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!