Lehet ez szerelem,-amit eddig magamnak sem ismertem be?

Egy volt munkatársamról lenne szó.

Én 25 éves vagyok, ő 32.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy férfiként sosem tetszett nekem, mert mindig is vonzódtam hozzá, és imádtam az illatát. De emberileg teljesen más beállítottságúak vagyunk. Neki akkor nem volt senkije, nekem igen. Tehát nem adtam ennek semmiféle jelet. Mostanra, 3 éve nem dolgozunk együtt. Én szingli lettem, ugyan sokszor gondolok rá de nem gondolnám azt hogy szerelem. Holott azóta is, folyamatosan a fejemben van. Ha meglátom alig tudok beszélni. Nem vagyunk jóba. Ő nem kedvel engem.

Folyamatosan vele álmodom. Ezek az álmok rendkivül elevenek.

Mondok egy példát:

Azt álmodtam hogy az egyik munkatársamnak megszületett az unokája ( ez igaz is, csak a valóságban már vagy 5 hónapja..). Ennek tiszteletére pedig rendezve volt egy kisebb ünnepség, süteményekkel, mindennel. Mindenki szépen kiöltözve. Öltönyben, mint a nagy könyvben megvan írva.. elment volna egy lakodalomnak is. Az álmomban mégy egy munkatársam maradt meg, a többi résztvevőt nem ismertem. Még a friss szülőket sem. Emlékszek egy öltözőre ahol a kabátom hagytam és a bejáratra ami 4-5 lépcsőfokból állt.

Ezen a rendezvényen szembe néztem vele, nevezzük most Petinek. Ott állt velem szembe, kiöltözve, de még életemben nem láttam ilyen szerelésben. Egy nővel volt, nekem csak a közöny jutott. Álmomban szavak nélkül is megvetett. Jelentéktelen voltam a szemében. Ez pedig nekem abban a szituációban kegyetlenül fájt. De olyan eleven fájdalom volt ez, hogy egy az egyben éreztem a mellkasi nyomást álmomban, azt hogy folytogat a sírás, mintha teljesen valóság lett volna, és majdhogynem fizikálisan fájt. Talán szerettem álmomban. Titokban.

A következő amire emlékszem, hogy az öltözőben veszem kabátom. Közben bent ült az egyik kollégán aki az új nagymamával beszélgetett, és dícsérték a kis babát. Süteményeztek. Kérdezte tőlem az egyik hogy én nem kérek semmit? Még csak nem is biccentettem. A másik kolléga válaszolt helyettem, hogy ő úgy látja menni készültem. Olyan gondolataim voltak álmomban, hogy én ezerszer és ezerszer próbáltam a figyelmét felkelteni, és semmire nem mentem vele.. a másik nő pedig 2 mosolyával az ujja köré csavarta. Vitt be süteményt. El volt tőle ájulva. Az járt a fejembe, hogy én is tudok sütni, még sem emelnek érte piedesztárra.

Tehát fogtam magam, felkaptam a kabátom és elindultam az ajtó felé. Megcsapott a hideg. Azt a 4-5 lépcső fokot teleülték. Beszélgettek. Nem fértem ki rajta,majdnem úgy estem ki ahogy helyett túrtam magamnak. Ott ült kint ő is. Még csak fel sem nézett rám. Kint megéreztem a hideget, és azt hogy valami csípi az arcomat. Sírtam. Itt ébredtem fel.

Az érdekesség benne az hogy tudni kell hogy én úgy sírok önkétlenül is hogy lefele biggyesztem a számat. Annyira eleven álom volt, és tűnt valóságosnak, hogy amikor felkeltem az alsó ajkam és az állkapcsom fájt. Megvolt tukkanva és eltorzult enyhén. Még mindig érzem, tehát jó ideig így feküdhettem vagy belepréseltem a fejem a párnába. De a párna is nedves volt mikor felkeltem. Elment egy rémálomnak,teljesen valóságos volt.. a babának a történetben ott van jelentősége, hogy vannak egészségügyi gondjaim.. lehetséges nekem nem lehet majd gyerekem. Talán ez is egy fájó pont nekem.

Létezhet hogy az álmokban előtörnek az elnyomott érzések és nem akarom beismerni magamnak hogy szerelmes vagyok belé? Folyton ilyenek vannak velem.