Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek tényleg ez áll mögötte vagy csak simán nem érdeklem?
Egy fiúval elkezdtem Tinderen beszélgetni, majd mondta hogy menjünk át Messengerre. Ami feltűnt, hogy chaten is nagyon ritkán ír, egyáltalán nem érdeklődött, csak reagálgatott arra, amiket én írtam. Azt mondta hogy élőben beszédesebb meg most az új munkahelye lefoglalja. Hiányoltam az értelmes kommunikációt.
Aztán találkoztunk, ahol a stílusa egyáltalán nem tetszett, végig a szemembe sem mert nézni, raccsolt, ha nem hallottam valamit, visszakérdezett, hogy "mivan?". Kicsit úgy éreztem, hogy intellektusban alulmarad hozzám képest, hiába próbálom vele felvenni a kapcsolatot értelmi szinten is. Az egész randit lepörgette gyorsan, semmi meghitt pillanata nem volt az egésznek, ugyanazt a passzivitást éreztem élőben, mint chaten, mintha nem is lenne célja megismerni engem.Azt sem mondhatom, hogy a külsőm riaszthatta el, mert általában sikeres szoktam lenni a kiszemelt férfiaknál, és nem tartom magam csúnya lánynak.
A randit követő napon nár nem írt, rákérdeztem, hogy ennyi volt. És azt válaszolta, hogy rájött, hogy most őt a munka lefoglalja, abban akar kiteljesedni, és semmilyen kapcsolatba nem tudna jelenleg kezdeni, mert nem tudja teljesen belerakni magát,és hogy jobb lesz nekem olyannal, aki teljesen ott tud lenni ebben szívvel-lélekkel. Azt mondta hogy szó sincs róla hogy ne tetszenék neki, de rájött hogy nem képes annyira figyelni egy kapcsolatra, mint gondolta és hogy magát is hitegette hogy menni fog, de rájött hogy nem.
Szerintetek ezt csak úrúgy vagy lehet benne valami? A találka előtt is éreztem hogy nagyon ritkásan ír
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem biztos h nem tetszel neki, az is lehet h megijedt ill úgy gondolja úgy sem tudna megfelelni neked
De a ghosting szar dolog, rosszul esik az egónak..
Velem is volt olyan h a randi szerintem jól sikerült vagyis sokat nevettünk, mosolygott, de utána vissza sem írt.. gondolom csak kînjában nevetett :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!