Miért csak akkor csinálom ezeket, mikor a szerelmemmel vagyok?

A barátaim és családom társaságában sosem bírtam megmaradni huzamosabb ideig. 2-3 óráig jól érzem magam velük, azután csak zavarnak és egyedül akarok lenni. A szemkontaktust sem tartom, 1-2 percenként a másikra nézek hogy lássam a reakcióját a mondandómra, vagy ha ők mesélnek akkor nyilván rájuk nézek. Viszont a szerelmem meg a szöges ellentéte. A múltkor mikor egy hetet voltam vele, nem igényeltem egyáltalán hogy "mikor lehetek már egyedül". Úgy is fel tudtam töltődni a szokásos zene hallgatás (fülhallgatóval) és olvasás kombómmal mintha egyedül lettem volna. Illetve vele mindig tartom a szemkontaktust, egyszerűen imádom figyelni a szemeit, a mimikáját. Ha csak szimplán hallgatom akkor is azon kapom magam hogy a szemébe nézek. És ez fura mert pont a szerelmünk előtt kéne zavarban lennünk és minden áron kerülni a szemkontaktust. Legalábbis eddig így tudtam.