Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyik legjobb barátomnak és nekem ugyan az a lány tetszik. Nagyon kellemetlen szituáció. Valaki aki hasonló helyzetben volt valami jó tanács ?
Van egy társaságunk. Azon belül vagyunk fiúk lányok vegyesen.
Az egyik lánynak még pár hónappal ezelőtt nagyon bejöttem, igazából most is. Érzem köztünk azt a pluszt.
Akkor engem még nem izgatott, nem igen fogott meg egyből.
Még a legjobb barátnője is nyaggatott, hogy kapjam el mert nagyon oda van értem.
Aztán ahogy teltek a hónapok egyre jobban megfogott a lány olyannyira, hogy nagyon sokat gondolok rá.
És tőle is jönnek olyan jelek amik egyértelműek.
Közben egyik legjobb barátom beleesett, hogy bonyolódjon a dolog.
Elején nem foglalkoztatott, hogy mi van vele és a lánnyal, de egyértelműen látszott, látszik a lány nem akar tőle semmi komolyabbat.
Haverom párszor lesmárolta de lány baráti barátilag gondol rá.
Engem meg a lány smárolt le többször is és egyértelműen a haverom végett nem lett még ebből több. Úgy érzem nagyon megharagudna rám.
Viszont én nagyon szeretem a haveromat és nagyon kellemetlen ez a szitu.
Közben meg itt ez az érzés ami nem múlik és eddig csak erősödött a lány iránt. És minden egyes találkozásánál érzem azt a pulzálást köztünk és tudom azt, hogy ő is oda van értem.
Volt már valaki hasonló helyzetben ?
Mi mindíg simán megtudtuk beszélni a barátommal, hogy melyik lány melyikőnknek jön be jobban.
De ha menet közben kiderült, hogy a lánynak a másikónk jön be jobban, akkor sem volt ezzel semmi gond :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!