Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nálam ez akkor üt be igazán, mikor először bújunk össze. Nagyon bújós vagyok, szóval az számomra egy intim és megnyugtató pillanat, olyankor teljesen elönt az az érzés.
( F )
Neurológiailag, kémiailag, pszichológiai vagy társadalmi értelemben?
Ennek a kérdésnek semmi értelme.
#4 A személyiségét majd akkor fogod megismerni, mikor vége rózsaszín ködnek :)
Azért leszel szerelmes, mert vonzódsz hozzá.
Mindig más dolog lehet az ok. Nekem pl. ami épp hiányzott az életemből. Első nagy szerelmem, akivel 6 évig voltam együtt, vele az egy hullámhosszt éreztem, és hogy érzékeny, fél szavakból is értettük egymást (irc-n ismerkedtünk meg még a múlt században :D ) aztán mikor az a kapcsolat kiégett, akkor egy nagyon helyes pasiba lettem szerelmes, aki felfigyelt rám, az előző kapcsolatomban a pasi nem volt helyes, egy geek volt, aki állandóan gépezett. Szóval a következő pasinak elég, volt hogy tök jóképű volt. De az rövid ideig tartott, csak "arra" kellettem, így 2 hét után vége lett, aztán szünet, majd összejöttem a mostani párommal, aki magabiztos volt és férfias, és tudott a klasszikus értelemben udvarolni (virágot küldött a munkahelyemre, elvitt vacsorázni), és utálta a számítógépeket amitől a geek pasi miatt nekem is herótom lett. Most hogy 20 éve együtt vagyunk már ellaposodott a kapcsolatunk kb. a megszokás és a közös élet köt össze, és most az intellektus hiányzik, mivel őt a munkáján
(ami szakmunka) kívül semmi nem érdekli, hidegen hagyja a politika, v. bármi művészet, nem olvas, nem néz sorozatokat nem nagyon lehet vele semmiről beszélni, elég hallgatag, magánakvaló. Hát bele is zúgtam egy pasiba teljesen plátói alapon, még nem láttam sose, youtuberkedik, és a kérdésfelvetései elgondolkodtatóak, a kommentjeimre (ill mindenkinek a kommentjeire) válaszol, hát így. Ennyire egyszerűen működöm én. Amiben hiányom van, az az, ami nagyon imponál, és bele tudok szeretni egy másik emberbe anélkül, hogy látnám. Ennél már több eszemnek kéne lennie középkorú lévén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!