Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a lány csak játszik velem vagy fél bevallani az
érzéseit irántam?
Figyelt kérdés
Sziasztok! A történet akkor kezdődött, amikor a barátnőm elutazott szabadságra és a munkahelyemen egy lány elkezdett nyitni felém. Először csak odajárkált hozzám beszélgetni, majd hozott nekem péksütit, majd reggelente bevárt a parkolóban, hogy együtt menjünk fel az irodába és hazafelé is bevárt, hogy együtt menjünk a parkolóba és még ott is beszélgessünk. Nagyon erős vonzalmat kezdtem érezni pillanatok alatt iránta, ezért megijedtem, hogy képes lennék megcsalni a barátnőmet vele, úgyhogy szakítottam, mert így éreztem tisztességesnek. A lány reakciója, mikor megtudta, hogy szakítottam a barátnőmmel az volt, hogy végigsimította a karomat és betipegett az irodámba a telefonszámával, hogyha ki akarom önteni a szívemet, nyugodtan hívjam fel. Elkezdtünk chatelni, találkoztunk is párszor, de nem történt semmi, baráti alapú volt a dolog. És mint kiderült 6 éves párkapcsolata van és boldog és állítása szerint ő számára az igazi. Az történt, hogy a volt barátnőmet kellett betanítanom 6 hétig az irodában, össze voltunk zárva, és szinte minden egyes nap futott utánam a lány a parkolóba, hogy megkérdezze mi van az exemmel. Majd mikor közöltem, hogy nem vagyunk barátok se, majd kicsattant az örömtől. Nemrég jutottam el arra a pontra, hogy áthívtam magamhoz és vettem a bátorságot és meg akartam csókolni, mire teljesen váratlanul elfordította a fejét és kiakadt, hogy én mégis ezt hogy képzeltem, neki boldog párkapcsolata van. Majd csak röhögött zavarában. Azóta kerül a munkahelyen és csak épphogy köszön… Szerintetek?
Először is, hogy szakítasz a barátnőddel egy ribi miatt, amikor még nem történt semmi. Biztos halálosan szerelmes lehettél. :D Aztán kiderül, aki miatt szakítottál, annak boldog kapcsolata van, ennek ellenére rádmászik. Közben a volt csajodat kellett 6 hétig betanítanod, közben felment a lakásodra a ribi kolegina, aztán meg elmenekült amikor meg akartad csókolni.
Most vagy romkomokat kellene írnod, vagy mind a ketten fogyatékosok vagytok a ribi kollegaddal.
2022. jan. 18. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
4/15 A kérdező kommentje:
Csak, hogy tudd, a történet ennél sokkal cifrább, és valóban kb egy romkom jönne ki belőle. A barátnőmmel már amúgyis haldoklott a kapcsolatunk, tavaly ő elhagyott az exéért, de megbocsátottam, újra összejöttünk, de nem kellett volna stb. Nem dobtam fel a biztosat a bizonytalanért úgymond. Kíváncsi voltam, hogy mi sülne ki ebből az egészből, mert felkeltette a lány nagyon az érdeklődésemet. És tényleg már a vicc kategóriája volt, hogy pont az exemet kellett betanítanom, de így történt. Minden szavam igaz, és tanácstalan vagyok… ezért kérnék értelmes véleményeket. Nem a szavahihetőségemet akartam megkérdőjelezni.
2022. jan. 18. 17:53
5/15 anonim válasza:
Oké, Maunika shó. Most erre mit mondjunk?
2022. jan. 18. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
6/15 anonim válasza:
Bnoim is hasonlok. Mindenkore ráállnak, de csak egotuning a barátjuk mellett.
Minden pasi meg nyáldzik utánuk mint a birka ha van nőjük, családjuk, ha nincs.
Néha egy egy pasi észre is vette ahogy lesajnálom meg gunyosan rohogtem, ahogy nyalizik a bnőmnek, olyankor valahogy észre veszik magukat hogy pincsik.
2022. jan. 18. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
7/15 A kérdező kommentje:
Szóval akkor valószínű egy rosszindulatú lánnyal van dolgom, aki csak unaloműzésből játszadozik a barátja mellett? De miért jött fel egyáltalán a lakásomra kicsinosítva magát? Tudhatta mire készülök… ennek semmi értelme, hogy elutasított.
2022. jan. 18. 18:02
8/15 anonim válasza:
Tetszik neki hogy kiütött egy csajt a nyeregbol.
Ezek valojában nő-nő közti rivalozáciok inkább.
2022. jan. 18. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
9/15 A kérdező kommentje:
Csak azt nem értem, ha már egyszer szakítottam a barátnőmmel és elérte úgymond, amit akart, akkor utána még miért futkos utánam és akar velem találkozgatni?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!