Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
22 év korkulonbseg nagyon soknak számít?
Nehezen tudom elhinni, ami most történik velem. Volt sok párkapcsolati korosztalyom különböző korosztalybol, de a legnagyobb korkulonbseg max 12 év volt.
Év elején mentünk szét a volt párommal és nyáron elég sokat randiztam nem sok sikerrel. Már el is engedtem, amikor megismertem ezt az embert. Először biztos voltam benne, hogy ez zsákutca, mert azért a 22 év mégis csak sok. Aztán hiába volt minden agyalas, mert úgy működik köztünk minden lelki, intellektuális és fizikai téren is, hogy csak kapkodom a fejemet.
Igazábol pusztán a korkulonbseg miatt biztos nem szállnek ki, mert olyan jól érzem magamat, de mégis zavar kicsit az, hogy mit gondolnak rólunk az emberek. Nem akarom, hogy sugarbabynek tartsanak, mert nem vagyok az, sőt, kikerem magamnak az anyagi függetlensegemwt, menő állásom van, több diplomám, karrierem, amit saját erőből értem el, de ezt nem magyarázhatom el minden szembejovonek.
10# nem kell féltékenykedni, ki nem sz*rja le mások mit mondanak?
Aki bele akar kötni valamibe, az bele is fog, “tű a szénakazalban”
Az életben az a legfontosabb hogy az ember boldog legyen.
Ha nem boldog... (lásd gyakori incelek..)
Nálunk 26 év a korkülönbség.
Nagyon jól megvagyunk :)
Ne foglalkozz mások veleményével
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!