Ez lenne a szerelem?

Megismertem a neten egy lányt, akivel együtt töltöttünk első randi alkalmával egy teljese napot, és én teljesen beleszerettem.

Viszont józan ész szerint soha nem is kellett volna foglalkoznom vele. Messze lakunk egymástól, nem megbízható, hol felbukkan, hol eltűnik, nem is vesz komolyan. Testileg sem a zsánerem, bőrhibái is vannak, a környezetem egyáltalán nem tartja szépnek. Közös hobbink se nagyon van. Egyik haverom megkérdezte, hogy mi olyan különleges benne, és őszintén szólva nem tudtam mondani semmi konkrétat neki.

Ugyanakkor olyan érzelmeket váltott ki belőlem első randin, amilyen érzelmekről eddig még nem is tudtam, hogy léteznek. Túlzás nélkül azt tudom mondani, hogy az elmúlt éveim legboldogabb napja volt az, amit együtt töltöttünk. Azóta már nem beszélünk, de minden nap eszembe jut. Ha megérzem máson az ő parfümét, vagy meghallom a zenét, amit első randin hallgattunk, akkor a hiányérzete szinte fizikai érzések formájában is megjelenik (nagyon nehéz ezt körülírni).

Kicsit megrémít ez az egész, mert rengeteg randi, kapcsolat, kaland során még soha nem éreztem ennek a felét sem, és félek attól, hogy nem is fogom másnál. Mitől alakulhatott ez ki nálam, ha épp ésszel végiggondolva semmi keresnivalónk nincs egymás mellett? Az elmúlt közel 30 évem alatt most lettem volna először szerelmes?