Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Megéri esélyt adni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megéri esélyt adni?

Figyelt kérdés

Röviden: ez egy évek óta húzódó sztori, van egy pasi, akit szeretek. Felvetettem a párkapcsolat lehetőségét, de visszautasítást kaptam. Távolságtartó is volt velem szinte végig. Nem éreztem, hogy fontos lennék neki, emiatt gyakran szomorú voltam, ennek ellenére én végig ugyanúgy szerettem őt. Ezidő alatt neki nem volt senkije.


Ám, egy ideje elkezdett nyitni felém, majd meglepetésemre felvetette a kapcsolat lehetőségét. Először alig akartam elhinni, gondolkodási időt kértem. Még mindig szeretem és tudom, hogy jól meglennénk, de van bennem büszkeség, így jelen van bennem a következő gondolat: ha eddig nem kellettem, és hagyott keseregni, akkor most csak úgy adjam át neki magam teljesen, mikor meg sem érdemel?


De nem tudok egyértelműen dönteni, mivel még nem volt normálisan működő párkapcsolatom, rajta kívül még nem éreztem igazán jól magam pasival (pedig jópárat ismertem) és szinte minden igényünk megegyezik. Viszont ott van a büszkeség... én úgy gondolom, hogy nem érdemel meg engem, de még mindig szeretem...


2021. ápr. 1. 21:57
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Tudod ki lenne a szamara. Ha bele is mész, az is átmeneti lesz. Ha addig nem kellettél, az első jobb lehetőségnél lazán dobni fog. Találsz jobbat, aki nem csak megalkuszik veled. Milyen korúak vagytok?
2021. ápr. 2. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!