Vannak akik "érzéketlenek", nem tudnak kötődni emberekhez. Mi a titkotok? Vagy akik azt mondják, hogy a kötődés, az érzelem csak döntés kérdése. Ez hogy megy?

1, szülői elutasítás

2, kortárs közösség kiközösítése

3, vonzalom tárgyának elutasítása

4, felnőtt életben tapasztalt elutasítások.

Tanult tehetetlenség.

Minimális érzelmi fájdalomra törekedve az ember megtanulja, hogy kevésbé fáj az elutasítás, ha eleve nem ragaszkodom. Hamarább át lehet lépni az ember életéből egyszercsak felszívódó "barátokon", hamarább a balul elsült kapcsolatokon, hamarább BÁRMI kudarcon.

Nem sikerült, és kész. Épp olyan, mint bármi más az életben, majd jön a következő. Ez egyben gyenge önbizalommal is jár, mert minden kapcsolatnak úgy megy neki az ember, hogy szinte teljesen biztos a kudarc lehetősége, ami részben az én felelősségem is lesz, ugyanakkor elfogadásra is szoktat: semmi baj, majd jön a következő. Megbocsátóbb lesz az ember általa: senkinek nem hibája, ha elmúlik, hanem természetes folyamat része.

Én eleve nehezen kötődő típus vagyok, problémás családdal és nehéz gyerekkorral, ami belém ültette, hogy nem vagyok szerethető, viszont remek kamaszkorom volt kollégiummal, messze a családtól, ami pedig megerősített abban, hogy ideiglenesen akár el is tudhatnak viselni egyes emberek.

Nálam a nehezen kötődőből kötődésre képtelenné válás pár rossz élményből levont következtetés volt, nem döntés, hanem fejlődés. Elfogadás. Ilyen vagyok, és kész.

Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy érzéketlen lennék, vagy ne lennék képes szeretni. Igenis képes vagyok rá, és nagyon szeretem is a barátokat, amíg tart a barátság.

Viszont nincs kényszer.

Ha te nem hívsz, én nem foglak. Ha te nem írsz, én nem fogok. Ha te nem keresel, én sem téged.

Az én telefonomban csak egyszer van nem fogadott hívás, ha nem veszed fel, nem kereslek többet, és nem is fáj a veszteség. Nem futok utánad. Ha rám untál, nem várom meg, amíg a képembe olvasod, és nem hívlak ötszázszor, hogy a végén már kínos legyen neked.

Mert természetes, hogy elmúlik.

Felnőtt létforma.

Én nem tudok kötődni rendesen, mert kiskoromban sokat voltam kórházban.

Van, hogy megkedvelek valakit, kissé engedem a közeledést/vagy én közeledek, de nem ragadok le nála. Van, hogy 1-2 mondat után eltávolodunk egymástól.

Max. 1 ember van/szokott lenni, akinél le tudok ragadni.