Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy barát miért mond ilyet?
Nem olyan barát, hanem sima barátról van szó. Eddig nem gondoltam ebbe bele ilyen szinten. Az egyik fiú barátom mostanában kifejezetten kedves lett velem. Sokszor mondogatja nekem hogy hallottam-e hogy x meg y járnak. Tehát többször felhozza a járó embereket. Egyik reggel azzal indított hogy egyik haverja azt hiszi rólunk hogy járunk (nem éppen elkeseredett arcot vágott). Meg szokott kedveskedni is, hogy kajáláskor mindig leül hozzám vagy mikor egyedül vagyok odajön dumálni. Jól esett hogy az új társaságban egyedüli ember voltam, magányos és ő elkezdett velem beszélgetni, törődni velem. Ilyeneket is szokott mondani, hogy nem sok embert lát ilyen jól teljesíteni mint engem a sport terén, meg mindig érdeklődik hogy mikor hogy edzek meg teljesítek. Már azt is említette ha szeretné ha a kislánya olyan lenne mint én.Mikor nagyon sírtam, akkor mindig jött, hogy ne törődjek mással, a vizsgáim ne izguljam túl. Egy csomó képet megtalalt rólam a neten az eddigi eseményeknél. Ezek nem az oldalamom vannak fent tehát valszeg rámkeresett. Ezek sima baráti dolgok vagy többet is gondolható mögé?
19/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!