Szereted őt, de nem lehet a tiéd, viszont másé se. Gyakran a társaságában vagy. Inkább örülsz neki, vagy inkább elszomorít?

Sokan vannak úgy, hogy szeretnek valakit, de az az illető ignorálja őket, vagy nagy távolság van köztük, vagy valami hasonló. Úgy szeretik, hogy nincs ott, fizikailag nincs jelen az életében vagy ha igen, akkor kerül és minden próbálkozást egyértelműen visszautasít. Sőt, vannak olyanok is, akik sose találják meg a szerelmet.

Így jutott eszembe, hogy mi lenne egy ilyen esetben például:

Szereted őt, és ezt tudja is. De nem lehet a tiéd, viszont másé se (tegyük fel, hogy nem ismer meg senkit, aki ezt megváltoztatná). Téged nem ignorál a szerelmed, nincs is távol, és gyakran találkozol vele, nem kerül. De nincs köztetek semmilyen intim fizikai dolog.

Inkább örülsz ennek a helyzetnek, hogy vagy olyan szerencsés, hogy akit szeretsz, ott van melletted és bármikor beszélhetsz vele (ellentétben azokkal az emberekkel, akik olyan szituban vannak, mint amit fent leírtam) vagy pedig inkább szomorú vagy emiatt a helyzet miatt?

Úgy gondolom, hogy mindkettőt érzi ebben a helyzetben az ember, de melyik az erősebb?