Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van esélyem arra, hogy megbocsát a barátnőm?
Sziasztok!
25/F vagyok, négy éve van barátnőm, három éve élünk együtt ketten, mindketen dolgozunk.
Az utóbbi egy évben elhidegültünk, kb. lakótárs szint lett.
Három hónapja lett egy új, csinos kolléganőm, akivel sokat beszélgettünk ebéd közben, és mondta egy idő után, hogy olyan férjet szeretne, mint én.
Egy hete egy üveg pezsgővel fel akartam menni hozzá, nem tagadom, azért, hogy lefeküdjek vele. Meg volt beszélve.
Azonban útközben rájöttem, hogy igazából nem ezt akarom, és nem is megoldás a problémánkra a barátnőmmel.
A pezsgőt kidobtam, a kolléganőmet meg felhívtam, hogy nem fog menni kettőnk között, megértette hál Istennek. Ez volt hétfőn, szabadnaposak voltunk, a barátnőm dolgozott.
Kedd reggel fel is mondtam azonnali hatállyal, "szerencsére" volt rá más indok. Nem maradhattam ott ezekután, azt meg nem kérhetem a kolléganőmtől, hogy mondjon ő fel, elvégre én kezdeményeztem a megcsalást.
Kedd este otthon leültettem a barátnőmet, és mindent elmondtam neki, sokkal részletesebben, mint most itt.
Hogy szeretném rendbetenni a kapcsolatunkat, ő kell nekem, stb. Egy szót sem szólt ezalatt, majd pár könnycseppet elmorzsolva azt mondta, hogy időt kér, és átcuccolt a szüleihez. Nem hívtam azóta, de minden este ír, hogy jó éjszakát kíván.
Az anyjával beszéltem, ő szurkol nekünk.





Én is.
Ha valóban igaz, amit leírtál, hogy a gondolat megvolt, de józan tudtál lenni akkor kivételes vagy, és normális.
Te ismered, de az én menyasszonyom pl nagyon szereti a rózsát. Mikor egyszer össze kaptunk annyira, hogy haza költözött az anyukájához, én pár nap múlva egy szállal, és egy bonbonnal oda mentem, és szerencsére haza hoztam őt :)
Szurkolók haver!





Én is szurkolok, szerintem megbocsát.
Én ezt megbocsátanám.





Azt nem tudom,hogy van e esélyed.Viszont azt biztosan tudom,hogy ezt kellett tenned.
Megnyugodhatsz.Ilyen meggondoltságot,őszinteséget becsülni kéne.
A barátnőd remélhetőleg a sértődöttségen túl is belátja,hogy a dolgok nem mennek jól,és ez egy jelzés arra vonatkozóan,hogy mindkettőtöknek van mit tenni ezzel a kapcsolattal.Tehát nem téged kell megjavítani,hanem neki is van mit dolgoznia a kaocsolaton.
Ha ezt nem képes felfogni,és felülemelkedni,mert megtalálta benned a bűnbakot,akkor talán jobb is,ha nem lesz esélyed.
Ugyanis akkor képtelen átlátni a helyzetet.










Én is szurkolok nektek. Nagyon jó, hogy sok szempontból időben észbekaptál, és remélem, tanultál is az esetből.
De amúgy kétesélyes. Vannak, akik megbocsátanák, de én pl. nem tudnék tovább veled lenni. Persze, két ember kell az elhidegüléshez, de ha a párom eljut odáig, hogy eltervezze, hogy megcsal, bennem akkorát törne valami, hogy soha többé nem tudnék rá a páromként tekinteni. De biztosan leülnék beszélgetni, hogy normálisan lezárjuk, és átbeszéljük, mit kellett volna másként, hogy mind a ketten tanuljunk.
De őszintén remélem, hogy a lányban nem okozott ekkora törést, és ha sok munkával is, de meg tudjátok oldani. Meglátjátok. Nagyon korrekt voltál, ami ritka, és jó, hogy ezt tőled tudta meg.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!