Hogy érjem el, hogy megbocsásson?

Sziasztok!

Volt egy fiú az életemben (legyen Sándor) egy évvel ezelőttig. Nagyon szerelmes volt belém, kedves volt, nem lerohant, nem bunkóskodott, stb. Nem akartam neki fájdalmat okozni, mivel nagyon megkedveltem, de ebből az lett, hogy egy sor félreérthető dolgot mondtam neki, ami a talonban tartásra emlékeztet, pedig nem volt ilyen szándékom.

Egy éve az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy utólag közöltem vele, hogy vidékre költöztem tanulmányi okokból, és a kezemet is megkérték.

Erre teljesen eltűnt az addig kedves férfi, nem fenyegetőzött, de nagyon olcsó nőnek hordott le. Ezt nem tűrtem, rondán összevesztünk, majd nem is hallattunk egymásról.

Egy hónapja felbontottuk az eljegyzést, mivel rájöttem, hogy nem fér bele az életembe. A vőlegényem viszont életveszélyesen meg is fenyegetett, ami azért baj, mert a szakítás után is tízpernyire lakunk, és azt mondta, kést hord magánál (nem tudom, igaz-e, és nem cigány!).

Egy hete Budapesten volt dolgom, és pont összefutottam a sráccal, akit egy éve megbántottam. Odamentem hozzá, hát elég ellenségesen fogadott. Hiába kértem bocsánatot, kijelentette, hogy akkor sem hinné el, hogy megbántam, ha ott helyben kielégíteném. És hogy ellenségnek tekint, nem érti, miért gyűlöltem őt, hogy szántszándékkal fájdalmat okoztam. Nem hiszi el, hogy nem gyűlöltem őt. Amióta találkoztunk, csak ő jár a fejemben, és szeretném, ha adna nekem egy esélyt, holott tudom, hogy nincs jogom ezt kérni.

Ráadásul ami a legnagyobb baj, hogy kiderült, a vőlegényemmel ismerik egymást munkaügyben (mindketten utazgatnak munka miatt), és a személyem iránti megvetésük (gyűlöletük?) összehozta őket. Sándort kérdeztem, hogy a vőlegényem tényleg hord-e magánál kést, erre ő azt mondta, talán igen, talán nem, de ha emiatt félek a vőlegényemtől, akkor örül a félelmemnek.