Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak kihasznál vagy tényleg szeret?
Sziasztok!
Van egy srác, akivel egy baráti társaságban vagyunk már évek óta. Én az utóbbi időben már nem nagyon voltam velük, az egyetem és a költözés miatt. De régebben összegabalyodtunk egy buliban, vagyis csak egy szájrapuszi történt köztünk, majd 2 évvel később megint megtaláltuk egymást és akkor már úgy volt, hogy össze fogunk jönni. Viszont neki akkor még barátnője volt (3 éves kapcsolat), és azt mondta mindig, hogy már nem szereti, de közben velem nem igazán haladt a dolog semerre, csak lógtunk a levegőben meg mikor találkoztunk úgy viselkedtünk, mintha együtt lennénk. Ez ment kb 1-1,5 hónapig, amíg én meg nem untam és elküldtem a francba, hogy hagyjon békén egy életre. (Megtudtam másoktól dolgokat, hogy találkozgat a barátnőjével, de ő ezt nekem nem tudta elmondani.)
Most 2 évvel később, megint megkeresett, rám írt, amin én nagyon meglepődtem és nem tudtam hova tenni. Azóta többször keresett már, a barátnőjével már nincsenek együtt jó ideje, ezt biztos forrásból tudom. Általában bulik során találkoztunk a baráti társaságunkban, de mindig hívott, hogy jöjjek. Legutóbb már csókolóztunk is, elég hosszan, és megint azt éreztem, mint 2 évvel ezelőtt. Nagyon izzik körülöttünk a levegő és iszonyúan vonzódunk egymáshoz. Mondtam neki akkor, hogy még egyszer nem verhet át, nyilván azt mondta, hogy ezúttal nem fog. De ahogy csókol, ahogy megolel meg ahogy rám néz, egyértelműen azt érzem, hogy szeret. Viszont nem tudom, hogy fűzzek-e reményt hozzá, mert ami 2 éve volt, még mindig erősen bennem van. És tudom, hogy hülye vagyok, hogy adtam neki újabb esélyt, de iszonyúan vonzódom hozzá, amit magam sem tudok megmagyarázni. Szerintetek lehet ebből akár komoly kapcsolat is? Vagy inkább csak szeretethiányos és engem használ fel arra, hogy néha kicsit szeretve érezze magát? Azt hozzáteszem, nem fekudtunk le soha, csak smarolas, tapi volt mindig. Nagyon jól érzem vele magam mindig, de nem tudom, hogy mit akar és nem akarom, hogy ugyanaz legyen a forgatókönyv, mint két éve.
Köszi előre is a válaszokat!
Sajnos én is úgy gondolom, hogy jól látjátok a dolgokat. Csak nyilván én vagyok benne a szituációban és érzelmek fűznek a sráchoz, ami miatt nehezebb ésszel gondolkodnom.
Egyetlen dolog, amit most tehetek, hogy nem keresem, hanem arra várok, hogy majd ő fog és küzdjön, ha igazán akar. Most adtam neki második esélyt, harmadik már nem lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!