Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Női szemmel: akar tőlem valamit vagy csak játszik? Vagy csak én látom bele?
Sziasztok!
Párkapcsolati kérdésben fordulok hozzátok. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mit gondoltok a helyzetemről és ti magatok mit tennétek a helyemben. Lányok véleményére is nagyon kíváncsi vagyok, hisz pasi szemmel látok valamit én, de mit gondol a másik oldal? Előre is köszönöm a konstruktív, előremutató hozzászólásokat. És köszi annak, aki elolvassa. :-)
A helyzetemről: tavaly nyáron diákmunka keretében megismerkedtem egy lánnyal, akivel naphosszat együtt dolgoztunk. Nagyon jól éreztük magunkat, órákon át beszélgettünk munka közben szinte minden nap, két hónapon keresztül. Addig korábban sohasem találkoztunk. Számomra meglepő módon hamar olyan témákról kezdtünk beszélgetni, amiről az ember csak a bizalmasainak mesél szívesen. Ő is elmondta, hogy meglepi a saját őszintesége, mert alapvetően nem ilyen természetű, inkább csöndes, visszahúzódó - az első egy-két napban valóban ilyen volt, én viszont egy jó kedélyű, barátságos, vidám fickó vagyok, aki szeret beszélgetni. A legtöbb témában egy húron is pendültünk. Néhány hét után már azon kaptam magam, hogy korán reggel mosolyogva indulok dolgozni. És egy idő után már ő is ragyogó mosollyal a száján toppant be az ajtón minden reggel. Hamar jöttek a közös huncutságok, amiket csak mi értettünk egymásra mosolyogva, saját köszönésforma csak egymásnak, meg mindenféle ilyen dolog. Hogy mindebből a nyáron miért nem lehetett több és miért nem gondoltam ezt többnek egy nagyon jó barátságnál az az, hogy a lánynak barátja van, akkor kétéves párkapcsolata. Emiatt nekem eszembe sem jutott úgy közeledni. Aztán befejeződött a nyári munka, de úgy alakult, hogy ősztől mindkettőnknek volt lehetősége visszajönni. Egyébként egyetemisták vagyunk mindketten. Két hétig nem találkoztunk, de én ez idő alatt tűkön ültem. Addig fel sem tűnt mennyire ragaszkodom hozzá. Könnyű a jót megszokni, nehéz elengedni. Tudni kell róla, hogy a közösségi médiában ritkán van jelen, nem különösebben szeret ott kommunikálni. Nem egy insta-csaj. Szóval nem voltak éjszakába nyúló chatelések, cserébe amikor találkoztunk, megállás nélkül beszélgettünk és poénkodtunk. Nem ritkán napi hét-nyolc órában.
Szeptemberben visszamentünk dolgozni ugyanoda és ugyan az eltérő beosztás miatt már csak heti két alkalommal találkoztunk, ugyanonnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Amikor a cég valamilyen rendezvényt szervezett és segítőket keresett, elsőként jelentkeztünk. Persze egyszerre osztottak be minket. Őrülten jó volt a társaságában lenni. És ugyanezt tapasztaltam a részéről is. Mindig odajött hozzám, közvetlen mellém ült és ecsetelte, hogy mi minden történt vele, újra és újra felemlegette a közös poénokat, élményeket, hogy milyen sokat nevettünk. A barátjáról mindez idő alatt nagyon ritkán beszélt, legfeljebb elejtett egy-két szót, hogy van ő is. Én beleszerettem, ez gyorsan nyilvánvalóvá vált és mivel ennyire jól éreztem magam vele, nem akartam elszalasztani az esélyt. Tudom, barátja van, nem is tennék ilyet alapesetben, de úgy voltam vele, hogy lépnem kell valamit, legfeljebb elküld melegebb éghajlatra. Egy alkalommal búcsúzáskor elhívtam randira. Nehéz lenne visszaadni azt a zavarodott arcot, amit vágott. Annyit tudott kinyögni, hogy Miért?, - arra a kérdésre, hogy van-e kedve melón kívül találkozni kettesben -, aztán hebegve-habogva kérdezte, hogy hol és mikor. Én úgy tapasztaltam, hogy az igen az igen, minden más válasz nem a lányok részéről. Megbeszéltük ugyan, hogy majd visszatérünk rá, mert neki a következő héten biztos nem jó - mint kiderült utólag, úgy alakult hogy mégis jó lett volna, csak nem szólt róla hogy nincs dolga -, de én itt annyiban is hagytam. Oké, ennyi. Lépjünk tovább.
Itt kezdődik a viselkedésének az igazán furcsa fordulata. Én egy elég őszinte, egyenes ember vagyok, nem félek kimondani, mit szeretnék. Egészen addig a pillanatig ő is így viseltetett felém. Onnantól fogva viszont úgy éreztem, teljes nála a zűrzavar. Hétről hétre gyökeresen másképp viselkedett velem. Egyszer vidáman, feszélyezetlenül jött, csacsogott, mint nyáron, máskor magába zuhanva gubbasztott, árasztva magából hogy úristen, csak hozzám ne szóljon. Mintha két teljesen más ember lenne. Néha ritka alkalmakkor flörtölt, egy kicsit esetlenül tette-vette magát előttem, aztán munka végén egyszer megvárt, máskor szabályosan elmenekült. Ha hirtelen kettesben maradtunk, lesütötte a szemét vagy előkapta a telefonját - ilyet soha nem csinált korábban -, aztán zavarodottan a képernyőt bámulta vagy nyomkodott valamit. A kedvencem az volt, amikor telefonálást szimulálva ment előre, én lemaradtam mellőle és a szokottól ellentétes irányba indultam el, mire keresni kezdett a fejével jobbra-balra és majdnem felbukott. Egyik nap mosolyogva, csacsogósan jött, másnap már egy mogorva hello volt a maximum. Néha megkérdeztem tőle, hogy hazavihetem-e kocsival. Általában örült neki - igen, ilyenkor a hosszabb úton mentem -, de amikor "fura" napja volt, menekült volna a szituációból. Én mindig igyekeztem éreztetni vele, hogy keresem a társaságát és azokat a helyzeteket, amikbe a nyáron belekerültünk. Egy alkalommal hazavittem és még másfél órát beszélgettünk a kocsiban. Másik alkalommal hazavittem és pont jött az utcán szembe gyalog a barátja. Na, ott aztán volt bábeli zűrzavar a tekintetében.
Ezt az egészet persze nem akartam sokáig csinálni. Év végén megpróbáltam megbeszélni vele a dolgot: elmondtam, hogy mit tapasztaltam kettőnk között és hogy ha ennek az az oka, hogy randira hívtam, hogy ha őt zavarja a közeledésem, bocsánatot kérek, nem fogok közeledni hozzá többet. Erre annyi választ kaptam, hogy ő is bocsánatot kér, hogy így viselkedett, de nem számított erre a kérdésre. Ennyiben maradt a sztori. Jöttek az ünnepek, jött a vizsgaidőszak, kimaradt egy hónap. Én örültem is neki, mert sok programom volt, jól esett a pihenés, jól esett megfeledkezni erről a sztoriról. Gondoltam, semlegesen jövünk majd vissza és elfelejtjük az egészet. Hát nem így lett. Újra találkoztunk és onnantól fogva ez a felemás viselkedés még szélsőségesebb lett a részéről. Hirtelen sokat kezdett beszélni a barátjáról és arról, hogyan vannak ők ketten. A rá következő alkalommal viszont nyíltan flörtölt. Időközben kiderítettem, hogy a srác kollégista és a lány "pálfordulásai" egybeesnek azokkal az időpontokkal, amikor a fiú hazautazik. Akkor úgy tapasztalom, hogy közeledne felém. Aztán megint semmi.
Ennek a cicázásnak én nem vagyok híve. Mással sem akarok kicseszni. Nem jönnék vele össze addig, amíg barátja van. Láttam jó barátomat, akit megcsaltak és hogy tönkrement benne lelkileg. Ebben nem vagyok partner. Mikor legutóbb kettesben maradtunk munkahelyen, újra beszéltem vele. Megkérdeztem tőle, hogy mi ez a helyzet kettőnk között, hogy én úgy tapasztalom, feszültség van közöttünk. Erre egy harminc perces magyarázatot kaptam arról, hogy ő a munka és az egyetem miatt feszült, emiatt ingadozik a hangulata. Semmiképp sem én vagyok az oka és hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Akkor jó hangulatban váltunk el. Másnap már megint csak egy rideg, "neszóljhozzám" hello-ra futotta.
Itt tartunk most. Leírva és elolvasva, baromság amit csinálok. Benne vagyok én is a cicázásban. Sajnos tényleg szeretem ezt a lányt! Hiányzik. Legszívesebben vele lennék minden percben. Érezni az illatát, látni a mosolyát, hallani az őszinte, jó ízű kacagását. Az érzéseimet még nem vallottam be neki. Gondolkodtam rajta, de a viselkedésével egyre inkább elveszi tőle a kedvem. Nem értem, miért kell gyökeres ellentmondással viseltetni az irányomba. Szar egy helyzet. Nyilván én is rosszul csinálok valamit. Nem tudom.
Kíváncsi vagyok a véleményekre, tapasztalatokra. És talán más is tanul az én példámból. :-)
Én 21/F, ő 20/L.
A szenvedes, vagy tullepes kulonbozo valtozatai kozul kell valasztanod.
O is akar teged, ha ferfi lenne, mar felrelepett volna. De semmi aron nem akarja elhagyni a baratjat, ami amugy szerintem nem a kapcsolatot minositi, csakhogy nem akar valtozast.
Vonzodik es ellenall. Szerintem ha ilyen, akkor barmilyen messzire menne el veled, onszantabol nem szakitana a baratjaval.
Szerintem érez valamit irántad. Nem értek egyet azzal, hogy csak az igen az igen, minden más nem. Ő most olyan helyzetben van, amikor lehet, hogy igent mondana, de nem tud igent mondani. Sajnos ezt neki kell magában rendeznie, eldöntenie, szereti-e a barátját, vagy veled akar lenni. Nem mondott arra semmi konkrétat, hogy mit gondol a találkozásról, csak annyit, hogy "nem számított erre a kérdésre" - ez önmagában nem nagyon jelent semmit. El kéne érni nála, hogy ne kerteljen, hanem mondja ki ő is a dolgokat. Lehet, hogy ennek az egyetlen járható útja, ha megvallod neki az érzéseidet.
Azt mondtad, mesélni is szokott a barátjáról - ebből kiszedtél valamit, hogy hogy is vannak ők ketten?
Szerintem is az van, hogy érez ő is irántad, viszont szeretne hűséges maradni és nem akar más pasi miatt szakítani, mert valószínűleg amúgy jól érzi magát a kapcsolatában. Amikor a barátjával együtt vannak, akkor erre emlékezteti magát, ezért könnyebb elutasítónak lennie veled, de amikor meg nem látta már pár napja, akkor nehezebb ellenállnia, mert ha nem ez a helyzet lenne, akkor már rég randiznátok és menne a dolog, amerre menne.
Én nem gondolom, hogy az érzelmeid megvallása jelentős változást okozna. Valószínűleg sejti ő, hogy nem csak futó szeszélyből hívtad el randizni, és a reakciója a kérdésedre is azt mutatja, hogy tudta addig is, csak nem akart tudomást venni a vonzalmadról. Onnantól kezdve viszont nem tudja magának sem azt hazudni, hogy csak tisztán barátok vagytok, minden mögöttes szándék nélkül, ami gondolom kicsit megzavarja a saját világképét, mert gondolom ő nem ilyennek hitte magát, hogy el tudna csábulni egy harmadik fél miatt. Minthogy veled nem hajlandó őszintén leülni és beszélni, a barátjával nyilván nem beszél rólad, nem akar váltani, nem akar változást, ezért nem igazán van lehetőséged, azon túl, hogy elengeded a kérdést. Akár az is lehet, hogy ha egy ideig kerülöd, nem közeledsz, nem ajánlod fel, hogy hazaviszed, akármi, akkor ő kezd el hozzád közeledni, és amikor megkérdezi, hogy mi a baj, akkor elmondhatod, hogy mit érzel, de tiszteletben tartod a kapcsolatát, és emiatt nem szeretnél magadnak sem szándékosan fájdalmat okozni- erre meg ő lépjen, amit akar.
Tök egyértelmű a helyzet: ő is érez valamit, de nem tud dönteni. 2 év nem olyan kevés, ha nem alapjaiban szar egy kapcsolat, csak kicsit kihűlt meg ritka a találkozó, akkor elég nehéz csak úgy eldobni, mert épp jött valaki más.
Hogy a végén hogy fog dönteni, az kérdéses. Mivel nem tudunk semmit a kapcsolatáról, így nehéz ebben nyilatkozni.
Mindenkinek köszönöm az eddigi válaszokat, nagyon hasznosak, több kérdésben is megerősítenek!
#3-as: A párkapcsolatuk természetéről annyi derült ki számomra, hogy jól megvannak. Összezörrenésekről, veszekedésekről nem beszélt. Az utóbbi időben inkább olyan nagyon hétköznapi dolgokat mond, mint ha például beszélgetünk ételekről, én mondok valamit, erre ő azt feleli, igen, a barátom is így szereti. Nem gyakran, de hasonlítgat. Erre eddig nem volt példa.
Elmesélek még egy érdekes történetet: talán egy hónapja, hogy egymás után kétszer is felajánlottam munka után, hogy hazaviszem. Mindkétszer ilyen-olyan ok miatt visszautasította. Harmadjára munka után az utcán beszélgettünk. Úgy láttam rajta, hogy várja, hogy újra megkérdezzem. Legalább tizenöt percig dumáltunk még, aztán mosolyogva elköszöntem és eljöttem. Következő nap a munkahelyünkön meglepően távolságtartó volt. Én ahogy mindig, most is kedvesen, barátságosan viselkedtem. Amikor lejárt a munkaidő és készülődtünk haza, borzasztóan flegma arccal rám nézett, közölte hogy ő megy, elköszönt és az előtérben odaszaladt a barátjához. Sem azelőtt, sem azóta egyszer sem jött elé a srác. Mivel premier plánban előttem zajlott az egész, nem tudok nem arra gondolni, hogy ez nekem szólt. A mulatságos benne, hogy legközelebb, amikor újra találkoztunk nagyon zavartnak, félénknek és riadtnak tűnt. Én nem drámáztam, inkább vicceltem vele, nem akartam feszült légkört. Ezen annyira feloldódott, hogy odajött hozzám és hirtelen megint úgy viselkedett, mint nyáron, ami miatt belementem ebbe az egészbe: vidáman, önfeledten, mosolyogva, cinkosan.
Én ffi vagyok de voltam hasonló helyzetben. 2 éves kapcsolata volt csak külföldre költözött munka miatt a srác, hivatalosan szakítottak addig randizott velem. Ugyanilyen változó volt, néha szenvedélyes csókolózás és hosszas beszélgetések, néha hozzám se akart érni. Amikor kicsit is kezdett volna komolyra fordulni a dolog, lelépett inkább és újra összejöttek az exxel. De én még 2 hónapig beleeltem magam a dologba.
Szóval ez a helyzet egyikotoknek sem jó. Szerintem beszélj vele őszintén hogy szeretnél vele lenni. Ha ő is, süti, ha nem akkor még tovabblephetsz.
Élvezte a társaságodat, mindaddig, amig komolyabbra nem fordult volna a dolog.
Valószinű, hogy össze van zavarodva, ezért is van ez a hangulatingadozás, de nem akar annyira, hogy lépjen feléd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!