Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mi nem egyértelmű abban amit leírt?
Bocsi, ha túl hosszú..
Volt egy barátom akivel 3.5 évig voltunk együtt. Pár napja összekaptunk... Én furcsáltam is, hogy nem ír ezért én írtam neki (abból a célból, hogy beszéljük meg,hogy akkor, hogy is állunk) mert olyan semmilyen módon váltunk el. Persze vita lett a vége... Mondtam neki, hogy majd egyszer, ha szerelmes lesz nem fogja ilyen gyerekesen venni a kapcsolatát mint a miénket. Erre azt írta, hogy "téged is szerettelek" mondom neki, hogy ez azt jelenti, hogy már nem? Kérdeztem, hogy,ha most nem vesztünk volna össze mikor mondta volna el? Azt írta, hogy próbált rá utalni azzal, hogy egy ideje már nem mondta nekem, hogy szeretlek. (én nagyon ritkán mondtam neki, mert szerintem nem csak mondogatni kell)azzal jött hogy mert már én sem szerettem őt. Erre én nem úgy reagáltam ahogy ő azt gondolta, szerintem azt hitte, hogy énis azt fogom neki írni, hogy már nemszeretem. Akkor elnézést kértem, hogy zavartam és írtam neki, hogy, ha tudtam volna, hogy már nem szeret nem írtam volna neki. Erre elkezdte, hogy ő nem is úgy értette éz amúgy szeret, csak nem úgy mint az elején, mert gonosz vagyok,stb. Le screenshotolgattam neki az ő írásából amikor írta, hogy nemszeret és akkor is tagadta. Miért? Szerintetek miért tagadja azt amit leírt és minden féleképp kimagyarázást keres..?nem egyértelmű, hogy már nemszeret? Nem mond ilyet valaki a másknak,ha nem igaz. Ti, hogy értelmeznétek a helyemben?Volt ilyen helyzetben valaki? Elnézést, ha valami nemérthető, kicsit összeszedetlen vagyok...
20/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!