Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért lett vége a kapcsolataitoknak, és mennyi idő után?
Legutóbbi kapcsolat 8 hónap volt, több mint egy éve ért véget. Nagyon szerettem, de érzelmileg nem volt részéről tartós, csak az elején érzett nagy fellángolást. Ilyen jó személyiségű lánnyal még életemben nem találkoztam, nagyon sok mindenben lelki társak lettünk, és barátok is maradtunk, de nem tartjuk a kapcsolatot - nem akarjuk a sebeket tépkedni.
Nagyon hiányzik, és most különösen... sok emlékem van vele, de már letettem róla, hogy ebből lesz valami. Ha mégis, és működik is, annak nagyon fogok örülni.
1)
Fél év, megütött.
2)
2 év és 6 hónap, bonyolult.
3)
3 és fél év, othagytam mert meg untam az anyját (meg szültem és bele akart pofazni mindenbe és tőlem keregetett pénz, mert lusta volt dolgozni). Egy közös lányunk van, nem voltunk házasok.
4)
1 év, nem igazán illettimk össze. Masak voltak az elképzeléseink.
És most van párom.
N26
Egyikkel sem éltem együtt, házasság, lánykérés pláne nem volt.
1. 4 hónap, azért ért véget, mert 26 éves létére állandóan játszott a számítógépen és semmi program nem volt. Unalmas volt az egész. 17 éves voltam.
2. 9 hónapig tartott, távkapcsolat volt. A végén kiderült, hogy rajtam keresztül akart felkapaszkodni a létrán és elérni az életében valamit. Azóta se tart sehol... 18 éves voltam.
3. 4 és fél hónapig tartott. A kapcsolat nagyon gyorsan indult be, emiatt nagyon hamar ki is veszett a láng. Utólag kiderült, hogy a legjobb barátnőmet fűzte úgy, hogy én a másik szobában voltam, mindezt a kapcsolatunk elején, és nekem ez a szakítás után 3 hónappal jutott a fülembe, méghozzá a legjobb barátnőm mondta el. Azóta mindkettőnek off, nincsenek az életemben. (Ja, és lett valakije, x hónapja együtt voltak mikor kaptam egy farokszelfit. Ez mindent elmond róla.) 19 éves voltam.
4. Távkapcsolat, 7 hónapig tartott és azért ért véget, mert teljesen összeborult az élete és ezt rajtam töltötte ki én meg nem hagytam magam. Szakítottam. 20 éves voltam.
Ez után volt egy nagyobb kihagyás, nem próbálkoztam, magamra koncentráltam és kerestem önmagam.
Jelenleg van párom akivel nagyon más minden, mint az eddigiekkel. Tanultam mindenből, nem sietek sehova és óvatos is vagyok,nehogy koppanás legyen a vége.
22 éves vagyok.
1 :7év, gyerekszerelem, megcsalt
2: 5hónap, én szakítottam, mert nem voltam még túl az első csalódáson
3:2,5év kiszerettem belőle
4.4éve együtt a férjem lett 1kisfiam van
1. 2 èv 10 hó utàn. Volt eljegyzès is.
Okok: Elsô szerelem volt, gyerekek voltunk mèg szinte, a szemèlyisègünk nem egy irànyba vàltozott. Sajnos èn voltam, aki szakított, többre, jobbra vàgytam, pedig a tenyerèn hordozott.
2. 4 èv 7 hónap utàn. Együttèlès volt.
Okok:Hiàba voltunk nagyon jó baràtok a szerelem mellett, hiàba volt az a tipikus egymàs gondolatàt is kapcsolat, ahogy telt az idô èn felnôttem, ôt pedig gyereknek èreztem.
3. 1 èv 4 hónap.
Okok: Nem engedett közel magàhoz, de elvàrta volna, hogy hozzak meg ilyen, szàmomra bizonytalan helyzetben is hatalmas döntèseket.(költözzek hozzà, de pl lakbèrt kèrt volna a rezsin felül....) Emellett nem tetszett neki, hogy nekem szorosabb a kapcsolatom a csalàdommal, mint neki. Pl. a szülei nem tudjàk a nem munkahelyi telefonszàmàt sem, szerinte beteges, hogy pl nèha otthon alszom ès akkor kimosok, fôzök az öregekre.
1)
2 hónap mert rájöttem hogy van barátnője
2)
2 hét dettó mint az előző
3)
3 hónap egy hímsoviniszta hadd ne mondjam micsoda volt és már nem bírtam szakítottam vele
4)
1 év 19 nap
Távkapcsolat, már nem tudtuk a problémákat megoldani így, és közös döntés alapján szétmentünk.
19L
Én csak az utolsó írom. :)
3,5éves kapcsolat, együttéléssel.
A kezdetben sokat támogattam őt lélekben, szerelmesek voltunk. Figyeltem arra, hogy a karrierje, és mellette a tanulmányai jól alakuljanak.
Amikor az én dolgaim kerültek volna előtérbe, akkor az semmibe sem nézte, nem kaptam férfiként semmilyen támogatást, megerősítést sem a céljaimban, sem a karrieremben. Olyan célokat nevezett meg "szar"-ként, ami egy másik férfinak eszébe sem jutna.
Emiatt kiszerettem belőle, majd a csökkenő szeretet miatt megcsalt.
34F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!