10 éves kapcsolat után hogyan lehet feldolgozni a szakítást?

Köszi a választ, rendes vagy. Nő vagyok. A szakítás az egy dolog, bár azt sem könnyű feldolgozni mert úgy érzem ő volt az igazi, nagyon szeretem. Majdnem 40 vagyok, kezdhetem újra az életem. Ami ezen felül fáj az az, hogy tényleg hozzám se szól azóta, mintha nem is léteztem volna, vagy mintha 3 hónapig lettünk volna együtt. Most olyan érzésem van, hogy nem is ismerem ezt az embert. Én nem keresem és nem is fogom, nagyon megsértett valamivel, ezt inkább nem írom le. Legalább annyit kérdezne, hogy hogy vagyok, csak udvariasságból, de semmi. Még csak 1 hónap telt el. Igyekszem lekötni magam a mindennapokban. A munkám elég felelősségteljes, így muszáj helytállnom, nem csúszhatok szét. Néha kicsit olyan érzésem van mintha ez az egész nem is velem történne.

Köszi a válaszokat. Engem nem nagyon kötnek le ezek a külsőség dolgok, mint fodrász meg kozmetikus, ezeket mindig magamnak intézem itthon. A hajamat sem szoktam megváltoztatni ha valami bajom van. Ebből a szempontból nem mondhatnám, hogy tipikus nő vagyok. Inkább fogom magam, felveszek egy mackónadrágot és lemegyek sétálni 1-2 órára amg át nem fagyok vagy el nem fáradok, idegesít emberek között lenni most. Amiket tőle kaptam mindent összecsomagoltam, nincs semmi, ami rá emlékeztetne. Lent vannak a pincében. Kivettem 1 hét szabit az elején és vettem egy autót. Az autókeresés, a papírmunka meg a pakolás lekötötte az első pár napot de most, hogy kezdenek rendeződni a hivatalos dolgok, előjött minden. Nem csak a 10 év a sok, hanem amik közben történtek, meg ahogy vége lett - ez mind hosszú időre visszaveti az embert. Két kapcsolatom volt egész életemben, ő volt a második. Tudom ez furcsa a mai világban, amikor a tinderen jóformán eladják magukat az emberek napi szinten valakinek, de ennél sokkal zárkózottabb vagyok és ez már nem is fog változni. Tök nagyot csalódtam nem is annyira a férfiban, mint inkább az emberben akit ismertem. A barátom volt, megbíztam benne, elfogadtam úgy ahogy van. Legalább emberileg tartana annyira, hogy nem így kezel.

Az a furcsa, hogy annyit sírtam az elmúlt hónapokban, hogy most amikor vége lett nem is tudok sírni. Kár, hogy nem tudjuk személyesen ábeszélni ezeket a dolgokat, talán az segítene mindenkinek aki hasonló helyzetben van. Nem tudom ti hogy vagytok vele de én nem beszélek erről senkivel.