Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás után, szex egy másik pasival, miközben nem szeretem csak kívánom?
2 hónapja velem szakított párom, de utána is napi szinten együtt voltunk mint barátok. 2 hete megszakítottam a kontaktot, mert elegem volt ebből a lélekzúzásból. Azóta is mondogatja h megbánta és szeret és minden másképp lesz, mekkorát hibázott. 12 évet voltunk együtt. Én idegileg kikészültem.
1 hónapja megismerkedtem egy hímmel, aki szerelmes lett első látásra. Tudja, hogy nem szeretem, csak haverként, mindent elmondtam neki őszintén, de mégis boldoggá akar tenni, mindenhogyan.
Ahogy hozzámért valóban felrobbantam, de ez csak a hiányaim miatt van tudom. Ész nélkül le is smároltam. Hamarosan szülinapom lesz és át szeretne jönni, és velem tölteni az éjszakát. szeretné megmutatni, mennyire jót tudna velem tenni. Ha hozzámér tudom h végem és belemegyek mindenbe.
Ha engedek neki és jó is lesz, a szívem akkor is az exemhez húz, és úgy érzem idő kérdése, hogy mikor fogom felkeresni az exem, mert nem bírom a másik felem nélkül az életet.
Mivel nem voltam ilyen helyzetben sose, így kérdezném, h megéri-e belemenni, és utána mit okoz az emberben néhány felszabadult óra, ha úgyis érzi, hogy hetek múltán még egy utolsó próbát tenne az exszel, de amíg nem nyugszik le nem tud hozzászólni se. köszönöm, 30L
igen a szakítást megbeszéltük és meg is értettem, de rosszul esett, mert a legrosszabb időben történt, így triplán magam alá csúsztam miatta. A fő baj, az volt, hogy mindent elfojtott magában, és nem merte kimondani ami benne volt. Ezzel nekem mindig kétségeket hagyott én meg ezek kiakadtam.
Nemrég már mondogatta, h már másképp csinálná, és őszinte akar lenni velem minden kis belső dolgában. De ez akkora megrázkódtatás volt nekem, h kiborultam és elmenekültem előle.
Hasonló helyzetben vagyok, jelentkező is van, miért ne?
Az exed szakított, ráadásul előtte se mondta el a problémáit.. nem hagyta, hogy együtt oldjátok ezt meg, mielőtt tönkremenne, és még barátkozni akart utána.
Különben is, miért csak azután jött elő azzal, hogy megbánta, meg nem gondolta át, miután te megszakítottad a kontaktot?
Én simán belemennék a másik pasival, pláne mert úgy tűnik, ő se gondolja komolyan. Lesz egy (vagy több) jó estéd, szingli vagy, kinek kellene elszámolnod? Senkit nem használsz ki, csak megéled, amire szükséged van - és tekintve, hogy eljutottál ezzel a pasival a csókig, biztosan te is nyitott vagy erre, te is tudod, hogy kell. Miért foglalkoznál az exeddel? Otthagyott 12 év után, barátként elvolt veled, de amint te továbblépnél (mert fáj neked, hogy van kontakt), máris rángatna vissza ezzel a dumával, nehogy be kelljen ismernie, mekkora barom.
Hidd el, tapasztalatból írok, csak nem 12 éves kapcsolat van mögöttem, hanem 7 hónapos. Ettől eltekintve ugyanaz történik: bezárkózott, mikor velem volt, nem mondta el a problémáit, és amikor ezt felhánytorgattam, én voltam a hisztis, és minden kis apróságba belekötött, nehogy el kelljen ismernie, hogy igazam van. Szakítottam, de nem bírtam ki nélküle, és valahogy újra összejöttünk. Kicsivel több mint egy hónapja volt a mostani, számomra végleges szakítás, és megint ő dobott, és megint rángatott volna vissza magához azzal, hogy rájött, mekkora barom volt, mennyire elcseszte, és hogy egyáltalán nem ezt érdemeltem. Amikor elhintettem neki, hogy visszatérek a nagyrészt srácokból álló haveri társaságomba, veszettül féltékeny volt, ő maga mondta, hogy zavarja, hogy azok a srácok akarhatnak tőlem valamit. Még azzal is jön, hogy a jövőben vissza fog szerezni... Szeretném azt látni, ahogy megpróbálja XD
Mindenesetre annyit tudok mondani, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásod, hiszen az exed dobott, ő nem akarta folytatni, te miért akarnád? Nyugodtan menj bele a másik pasival, jól fog esni, és megdobja az önbizalmad, ha látod, hogy tetszel neki, ami szerintem most eléggé rád fér egy ilyen idióta után :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!