Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mondtam a volt barátnőmnek, hogy inkább idősebb férfiakkal ismerkedjen. Jól tettem?
Ő 22, én 23 és másfél évünk volt, ahol a végén okés viszonyban váltunk el.
Ő ha végzett az egyetemmel azt mondta gyereket szeretne pár év után, 25-26 évesen majd. Viszonylag sokat beszélt a témáról.
Én meg még abszolút gyereknek érzem magam ezer+egy okból, pl nem tudnék egy gyerekkel járó felelősséget elvállalni, pedig egyszer tényleg szeretnék apa lenni. Olyan 30 felett lenne szívesen gyerekem, ha addigra felnövök, de inkább a 35-höz közelebb. Ebből kiindulva mondtam neki, hogy jobban tenné ha majd inkább ilyen 27-harmincpár éves férfiakkal ismerkedne, akik közt biztos több van aki úgy érzi már készen áll családot alapítani.
Az én szüleim közt is 8 év a korkülönbség apa javára, a nagyszülőket meg inkább nem is mondom, mert az mindenkinél ugyanígy van szinte
Magadból kiindulva azért ne vonj le általános következtetéseket. Nem mindenki érzi korainak ennyi idősen, hogy elköteleződjön és belátható időn belül családot alapítson, de azért nem is annyira kivételes dolog ez. Én 23 éves vagyok, az egyetemen a csoporttársaim közül már nagyon sokan jegyben járnak a hasonló korú párjukkal. Az én barátom 25 éves, most kezdett dolgozni, de hamarosan összeköltözünk, és biztos, hogy a következő 5 éven belül lesz gyerkőc is.
Teljesen okés, hogy nem vagytok ebben ugyanolyanok. Érdemes volt szakítani, hiszen ha ennyire mások az elképzeléseitek a jövőről, akkor az csak konfliktust és boldogtalanságot szülne. Ettől függetlenül egyáltalán nem biztos, hogy a barátnőd kizárólag idősebb pasiban találhatja meg azt, akivel megvalósíthatja a terveit.
Nem magadbol kene kiindulni, mert nem mkndenki olyan, mint te.
Masreszt nem hinnwm, higy az ex tanacsaira van szuksege.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!