Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudjuk elengedni egymást, nektek volt már ilyen fura kapcsolatotok?
Barátommal szakítottam, nem váltunk el haragban. Azért szakítottam mert nem vagyok belé szerelmes, talán korábban se voltam, pedig nagyon akartam. 2 évet jártunk.
Nagyon jól megvoltunk.
Szakítás után egy héttel újra elkezdünk beszélgetni, tök jól elvoltunk sokat beszélgettünk, nevetgéltünk mint régen és puszilgattuk egymást meg ölelgettük.
De tudom, hogy ez nem lehet örökre így mert nem normális ez a kapcsolat
megmaradtak az érzelmi szálak, de mint írtad is ez csak barátság. semmi több.
fontosak vagytok egymásnak, és ez nagyon jó!
De ne csesszétek el, hiszen egyszer nem működött, és sosem voltál szerelmes, mint írtad is, ha megint összejönnétek, az csak egy kétségbeesett próbálkozás lenne.
Szimplán barátként simán beszélgethettek...persze mindaddig, míg nem megy át ez baráti szexelésbe..mert ott már megint csak kavarodik az egész, és a vége az, hogy valamelyikőtök sérül lelkileg.
kontra példa:
az én exem, 2.5 év járás után (ebből 1 év együttélés) közölte hogy már nem érzi amit az elején. Pár hétig még maradt, de totál elhidegült tőlem. Elköltözött, néhányszor beszéltünk még, megdumáltuk, hogy tartjuk a kapcsolatot, "barátok" leszünk. Jah ez ugy nézett ki hogy én írtam, és kb 24 óra mulva válaszolt rá, miközben láttam h folyamatosan fent volt chaten. lassan 3 hónapja szakítottunk, ő éli világát, van új kapcsolata, én élek egyedül, haverok, cimborák nélkül, egy kis lakásban, idegen városban.
Szóval vissza se nézett. Röviden tömören.
Sosem csaltam meg, nem kavartam mással, nem ütöttem meg és mégis lelépett.
Hogy azóta ki vagyok? magam sem tudom...
26/F
Istenem, azt hittem már, hogy csak én vagyok ilyen érzelmi balf*asz, hogy évekig ezt érzem... :(
Szeretem, csak nem úgy, és a kémiát sem érzem. Őszintén szólva sosem éreztem lángolást talán, de nagyon szeretem és ragaszkodok/tam hozzá..
Viszont az idő telik, és talán nem vehetem el tőle az ő idejét, hogy olyan lányt találjon, aki így szereti őt, ahogy ő is szeretné: aki ő érte lángol és szenvedéllyel szereti..
Mit lett végül kérdező, és utolsó válaszoló?
(Nekem a kezem is megkérte már idővel..)
5 vagyok
Én elfogadtam, hogy a szerelem elmúlik. Másik kapcsolatban is elmúlna. Úgyhogy nem problémázok ezen tovább :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!