Azokhoz szól a kérdés, akiknek a párkapcsolata minimum az 5 évet kibírta, hány évvel később lett vége?

Kedves #2!

Persze nálunk is volt már rengeteg probléma és vita és még lesz is biztosan bőven. De az évek alatt már megtanultuk kezelni az ilyen helyzeteket. Azt, hogy mikor kell inkább megbeszélni azonnal a problémát, vagy mikor kell a másikat hagyni lenyugodni és utána megbeszélni...

Megcsalás még nem történt semelyik részről (pedig lett volna rá lehetőségünk bőven), volt egy válságos időszakunk (4 éve), de azt is átvészeltük és most babát tervezünk.

Elhagytuk a védekezést (óvszer) és ez ismét feldobta a szexuális életünket, még jobban élvezzük egymást és most még inkább élvezzük a "próbálkozásokat" ;) .

A megcsalást egyik részről sem tudnánk megbocsátani, nem hiszünk benne és bízunk benne, hogy tartani is fogjuk tudni ehhez magunkat.

(Bár, bevallom őszintén szerencsénk volt, hogy egymásra találtunk.)

13. évnél tartunk, egyelőre még úgy néz ki, hogy marad ez a tendencia :)

7. éve voltunk együtt, amikor megszületett a kisfiunk. Ez nyilván rizikós volt, de nem a 7. év miatt, azt hiszem, érthető.

Voltak nehezebb pillanatok, elismerem, mindenkinél vannak, de nálunk nem az ilyen 2-5-7 évek (mindig mást hallok, hogy mi a rizikós) esetében, hanem azok az élethelyzettel jöttek- munka elvesztése, költözködés, gyerek születése-, ezek voltak kicsit feszültebbek, de minthogy jól választottunk, elhatároztuk magunkat egymás mellett, így pár veszekedést leszámítva nem voltak komolyabb problémáink.

Megcsalás egyikünk részéről sem volt, nem is hiszem, hogy a jövőben lenne.

És igen, határozottan úgy gondolom, hogy örökké együtt leszünk :)

kb 7 évig voltunk együtt, az 5. évben kezdődtek a problémák környezetünkből érkező stresszhatások miatt. Nem konkrétan egymással volt bajunk, de ha valaki pipa volt abba bevonta a másik felet. Elhidegülés lett belőle. Közös megegyezéssel mentünk szét, barátok maradtunk, 2-3 naponta vagy hetente beszélünk. Én vele terveztem egy sírba feküdni. Elfelejtettem ,hogy végig össze voltunk költözve.

30/f

12 évig voltam együtt az exemmel, ebből az utolsó egy év már a kudarcos megmentési próbálkozások sorozata volt.

Utólag azt mondom, hogy az első hónapoktól voltak már intő jelek, csak nem nagyon akartam róla tudomást venni: megbocsátottam olyasmit is, amit nem kellett volna, elég sok problémát szőnyeg alá söpörtünk.

Utólag úgy látom, hogy az alacsony önértékelésem miatt választottam olyan partnert, akivel nem is lehetett jó kapcsolat, illetve én sem képviseltem a saját igényeimet, érdekeimet, mindenben alárendeltem magam (anélkül, hogy ennek tudatában lettem volna).

8,5 év után mentünk szét.

Igazi diákszerelem volt, az egyetemen jöttünk össze. Azt hittük, örökké tart.

Egy idõ után (6 év) nem kívántam, mint férfit, viszont mint társat mindennél jobban szerettem. Megszenvedtem az elválást, aminek már 4 éve, de sokszor eszembe jut a mai napig.

Hoztam egy döntést, amit akkor jónak gondoltam, most meg már nem lenne értelme megkérdőjelezni.

Mi 33 éve vagyunk együtt.

Anyám bepróbálkozott jó néhényszor, hogy megbontsa a jó kapcsolatunkat, féltékeny volt.

Minden alkalommal szigorúan rászóltam, hogy eszébe ne jusson beleszólni a házasságomba.

Olyankor egy időre visszafogta magát.