Szakít vagy sem, esetleg nekem kellene?

Én 21/l vagyok, a párom 22/f. Kicsivel több mint másfél éve vagyunk együtt, szépen indult a kapcsolat. Szeretjük/szerettük egymást, viszont 7 hónapja távkapcsolatban élünk és megváltozott mindkettőnk hozzáállása az egészhez. Az utóbbi hónapokban a tanulmányai miatt feszült és frusztrált volt és nem figyelt rám úgy, mint előtte, elmaradt a becézés, nem mondta, hogy szeret és egyre kevesebbet beszéltünk. Mikor pár hete ezt szóvá tettem azt mondta, hogy már megint az aggodalmaimmal jövök, pedig így is rengeteg problémája van. Műszaki egyetemen tanulok, szóval én is elfoglaltam magam, mégis volt rá időm. Támogattam, ahogy tudtam, de nem segített az se, hogy 200 km-re vagyunk egymástól és havonta max 2× találkozunk. Aztán nem is szóltam többet erről, elfogadtam, hogy feszült és most olyan helyzetben van, amin nem tudok segíteni. Ezt ő maga mondta, hogy nem kér a segítségemből. Két hete üzenetben szünetet kért és mikor megkérdeztem tőle, hogy miért, csak annyit írt, hogy időre van szüksége és legyen ennyi elég. Egy hétig nem hallottam felőle semmit, pedig nem volt olyan nap a másfél év alatt, mikor ne beszéltünk volna legalább pár mondatot. Egy hete írta szintén üzenetben, hogy nem bírja tovább és ne haragudjak. Kénytelen szakítani velem, mert túl sok fájdalmat okoztam neki. Másnap találkoztunk és elmondta, hogy pontosabban az egy évvel (!) ezelőtti vitánkra gondol, hogy nem tudja elfelejteni, amit tettem vele (egy koncerten, amin közösen voltunk nem éreztem annyira jól magam, feszült voltam és ezen vitatkoztunk utána, hogy ezek szerint nem is szeretem), és szüleimmel kirándulni is mentünk hétvégén egy helyre, ahol a barátommal is voltam és küldtem neki egy képet, amihez írtam, hogy rá emlékeztet ez a hely (szép emlékre gondoltam), mint kiderült emiatt is rosszul érezte magát, mert akkor is veszekedtünk egy számomra apróságnak tűnő dolgon, amit el is rendeztünk utána. Lényegében ezek miatt szakított velem, de még hozzátette, hogy mikor pánikrohama volt (több mint egy éve) nem segítettem neki (mert iskolában voltam és azt se tudtam mi van vele, csak aznap este mondta el) és a "tüskéimet" már nem bírja elviselni. Tényleg sajnálta, láttam rajta. Lényeg ami lényeg, hogy ezen a találkozáson egész végig fogta a kezem és úgy sétáltunk, aztán rengetegszer megcsókolt. Az egyik csók közben elsírtam magam és és mondtam neki, hogy nem bírom úgy megcsókolni, hogy most dobott, és egyébként is akkor miért teszi, így is eléggé fáj. Emellett bele se akartam gondolni, hogy esetleg az az utolsó csókunk, mert tényleg nagyon szeretem és nem állok készen erre az egészre. Ezen a héten is találkozni fogunk, mert még most sem beszéltük át ezt az egészet. Barátok akarunk maradni, mert egyben ő a legjobb barátom is, de nem akarom azt a tipikus "meghalt a kutyád, de megtarthatod" hatást. Viszont már annyira össze vagyok zavarodva, hogy a vizsgáimra se tudok készülni. Tartsam magam távol tőle egy időre? Vagy próbáljuk meg újra? Mit tennétek a helyemben?