Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Három héttel a szülés előtt miért hagyta el?
A bátyámról van szó. 32 éves, én 26. Ő külön él a barátnőjével, akit 1 éves ismert meg.
A családom teljesen ellene fordult, mert három hete elhagyta a barátnőjét, pontosan megkérte, hogy költözzön haza a szüleihez. A lány a napokban fog szülni.
Tavaly februárban ismerkedtek meg, s mivel túl nagy a távolság , ezért a csaj áprilisban hozzá költözött és háztartásbeli lett. Június végén bejelentette, hogy terhes. A tesóm azt mondta, hogy ezt nem tervezték és őt meg sem kérdezte, hogy akar-e gyereket. Azt mondta neki a csaj, hogy rendesen szedi a tabit, csak becsúszott. Úgy összevesztek, hogy a lány hazaköltözött és csak szeptemberben költözött vissza. kibékültek addigra. Aztán ősszel a bátyám elkezdte felújítani a lakást, és HITELT vett fel, hogy minden meglegyen mire a kicsi megszületik. Januárban összekaptak újra, a lány hazaköltözött, majd 1 hét múlva vissza. Aztán 3 hete a bátyám megkérte, hogy költözzön haza végleg és az összes cuccát hazavitte a lánynak és a gyerekholmikat is. A Facebookra kiírta, hogy egyedülálló. Nekem azt mondta, hogy támogatni fogja őket és a gyerekkel is fog foglalkozni. De akkor minek kellett felújítani a lakást, most ott maradt hitellel a nyakán,amit egyedül fog törleszteni. És hogyhogy szülés előtt hagyta el, megijedt vagy mi? Én értem őt, meg nem is. Szerettem volna vele beszélgetni, de folyton lekoptat, azt mondja, hogy ő erről nem akar és hagyjuk békén. A csaj a közösség oldalon most is kapcsolatban van és folyamatosan posztol mindenféle gyerekholmit, játékot, kiságyat úgy, hogy a bátyámat megjelöli, hogy xy társaságában. A csaj 23 éves. Mi a véleményed erről az egészről?
A csajt 1 éve ismerte meg, aki már 8 hónapos terhes? Hát.. kivételesen azt mondom, hogy a bátyádnak igaza van és a csaj meg nyugodtan nevelje egyedül a zabigyerekét. Bár szegény gyerek, de legalább ha kislány lesz nem fog olyan marhaságot csinálni, mint az idióta anyja.
És nőként mondom, hogy megvetem az ilyen képződményeket, akik ilyen módon kihasználják a pasikat...
Egy éves kapcsolat és a lányka mindjárt szülni fog...hát ez sem egy tervezett,felelősségteljes gyerekvállalás!
És ez mindent megmagyaráz!
A 4-es válaszoló egy nagy paraszt. Honnan veszi, hogy kihasználja a lány a fiút? Jézusom, nem is ismeri őket, a helyzetet sem.
Annyira jó szerinted egyedül terhesen? A srác is ott volt, amikor fogant az a gyerek, és gondolom felmerült az abortusz lehetősége is..ha a srác annyira nem akarta, akkor nyaggathatta volna a lányt vele..de csak meg tartották. Már nem a végnél kellene menekülni, az ilyen nem is férfi. K.urva nagy kihasználás egyedül terhesen maradni.
4-es vagyok, és nem hiszem, hogy bunkó lennék.
4 hónapja voltak együtt mikor gyógyszer mellett "becsúszik" a gyerek. Lehet velem van a baj, de egy az, hogy ennyire friss kapcsolatban én nem kezdenék gyógyszert szedni, ha meg már szedem, akkor nem lennék olyan idióta, hogy mellette "becsússzon" a gyerek. Mondjuk nem IQ lightoknak kellene fogamzásgátlót szednie, mert képtelenek értelmezni a betegtájékoztatót.
Tipikusan az jön le a történetből, hogy bejött a csajnak a háztartásbeliség és mielőtt szegény srác azt mondta volna, hogy sok ez a kapcsolat vagy lehet dolgoznia kellene, hogy megfogja gyorsan teherbeesik. Aztán meg megy ez a huzavona, hogy most megsértődök, hazamegyek anyucihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!